Van az a pillanat, amikor egy gyerek előbb tanul meg olvasni a felnőttek arcán, mint a betűkön.
Amikor a kulcscsörgésből tudja, milyen este lesz.
Amikor egy pohár bor illatában is a félelem lakik. (A szerk.)

Október 14-én a Kimondható.hu és a Máltai Szeretetszolgálat közös szervezésében valósult meg nyolcadik alkalommal az EGy konferencia az elfeledett gyerekekért, amely valódi támpontokat és kapaszkodókat kíván nyújtani a szociális hálóban dolgozó szakembereknek abban, hogyan tudnak valódi segítséget adni az alkoholista, szenvedélybeteg szülők árnyékában felnövő gyermekeknek, fiataloknak, családtagoknak.

Két óriási tabu van ugyanis még mindig a társadalomban: az alkoholizmus és a családon belüli bántalmazás.

Ha nem beszélünk róluk, az áldozatok továbbra is láthatatlanok maradnak. Sokáig csak a függők kaptak segítséget: számukra széles körben érhető el többféle rehabilitációs intézmény, program és közösség. De a velük élő családtagok, különösen a gyerekek észrevétlenek maradnak.

A Máltai Szeretetszolgálat AAP-programja (Apa Anya Pia) évek óta azon dolgozik, hogy ez megváltozzon – hogy a társadalom végre lássa és értse: az alkoholizmus nemcsak egyéni tragédia, hanem családi és társadalmi ügy.

Csendben felnőni

Becslések szerint több mint 400 000 gyermek él ma olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. Ha kézen fognák egymást, Budapesttől Pécsig érne a lánc.

A számok mögött történetek vannak: kisgyerekek, akik nem tudják, mikor lesz vagy lesz-e egyáltalán vacsora, ha a szülő ivott. Akik nem mernek semmit megosztani szüleikkel, mert attól félnek, az indulat egy pofonban csapódik le. Akik a szobájukba, szekrényükbe bújnak remegve, félve, hogy ott várják ki, amíg elül a vihar, miközben az ittas szülő a lakásban rombol. Akiket az óvodában hagynak, mert a világukat sem tudják délután, vagy éppen olyanok, akik reggel nem tudnak elindulni az iskolába, mert senki sem ébreszti őket, nincs tiszta ruhájuk. Akik próbálnak az iskolában koncentrálni, de nem tudnak, mert egész éjjel nem aludtak, attól félve, hogy szeretett szülőjük beváltja fenyegetését, és kárt tesz magában.

Az alkoholizmus önmagában is betegség – de amikor valaki szülő, a betegség hatása kiterjed a gyerekek testi, lelki és erkölcsi fejlődésére is. És ha a szülő nem képes biztonságos, kiszámítható környezetet teremteni, az már gyermekveszélyeztetésnek minősülhet.

Meghallgatni a láthatatlanokat

A konferencia során szociális dolgozók, klinikai szakpszichológusok és gyermekpszichiáterek, terápiás csoportok vezetői osztották meg tudásukat és tapasztalataikat. Békési Tímea addiktológiai konzultáns és a Köttusa-kampány ötletgazdája azt mutatta be, hogyan kapcsolódhat össze a civil összefogás és a segítő munka. A kampány nagykövetei az elmúlt egy évben minden megyében dolgoztak azon, hogy megtörjék a tabut: 443 méternyi sálat kötöttek, 11 millió forintot gyűjtöttek, és ami a legfontosabb – elindították a párbeszédet.

„Több millió olyan gyerek és felnőtt él Magyarországon, aki így nő(tt) fel, és máig nyögi a következményeit. A függőség ennek ellenére még mindig tabu, még mindig nagyon nagy az ellenállást tapasztalunk az emberek részéről”

– mondta el a konferencián.

Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője statisztikákkal és megdöbbentő számokkal mutatta meg, mennyire növekszik a bántalmazások és elhanyagolások száma, amelyek hátterében gyakran függőség vagy pszichés betegség áll. A Kék Vonal lelkisegély vonalához naponta érkeznek hívások olyan gyerekektől, akik nem mernek vagy nem tudnak máshoz fordulni problémáikkal, élethelyzetükkel.

„Azt ígérjük a hozzánk forduló gyerekeknek, hogy bármi is legyen a problémájuk, nem teszünk különbséget kis és nagy gond között. Arra az időre, amíg velünk beszél, osztatlan figyelmet kap – és megtapasztalhatja, hogy nincs egyedül”

– mondta el a hirado.hu-nak, hozzátéve, hogy ha azonnali intézkedés szükségességét látják, akkor – amennyiben a fiatal felfedi anonimitását – azonnali intervenciót is tudnak kezdeményezni.

2024-ben 18 esetben küldtek ki mentőt öngyilkossági szándék miatt – idén ezt a számot már júniusban meghaladták, ahogy a beérkezett hívások számában is, ami meghaladta az 5000 hívást.

Az ügyvezető hangsúlyosan felhívta a jelen levő, gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók figyelmét a 2025 januárjától életbe lépő törvénymódosításra, amely szigorítja a gyermekjóléti szolgálatok jelzési kötelezettségét: ma már akkor is megindíthat a hatóság vizsgálatot, ha a veszélyeztetés lehetősége előre látható – tehát nem kell megvárni, hogy baj legyen!

A testi fenyítés teljes tilalmát már 2005 óta törvény biztosítja, bár valamennyire csökkent a testi fenyítés mint nevelési módszer általános elfogadottsága, a gyakorlatban azonban a tapasztalatok szerint még mindig nem történt valódi változás. Az egyik legfőbb gond továbbra is az, hogy az áldozatok – legyen szó szenvedélybetegségből adódó elhanyagolásról, érzelmi vagy fizikális bántalmazásról – továbbra is láthatatlanok maradnak: a félelem és a lojalitás sokszor elnémítja a gyerekeket, más esetben pedig el meri mondani, de mégsem kap szakszerű segítséget az ellátórendszer szűkös kapacitása vagy a hatóságok bántalmazást relativizáló hozzáállása miatt.

„Mi nemcsak jelzést teszünk, hanem után is követjük: beszélünk a családgondozóval, kérjük a visszajelzést, és együtt gondolkodunk azon, hogyan tudna a gyerek valóban segítséget kapni”

– tette hozzá.

Felépülő függők helyett: felépülő családok

A konferencia keretében képet kaphattunk az AAP-program különféle terápiás formáiról is, melyek országszerte egyre nagyobb számban fellelhető: a lovasterápiától kezdve a szegregátumokban működő, kisgyerekeknek szóló feldolgozó csoportfoglalkozásokig, vagy kamaszokkal foglalkozó pécsi programig. Ezeken a csoportokon a gyerekek egy olyan biztonságos közösségbe kerülnek, ahol megértik és támogatják egymást – megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, csökken a szégyenérzetük, erősödik az önbizalmuk, és olyan kapaszkodókat kapnak, amelyeket hazavihetnek, és elővehetnek akkor is, amikor újra nehéz napjuk van.

Frankó András terapeuta a családterápia fontosságára hívta fel a figyelmet, és a terápiás tér gyógyító erejéről beszélt:

„Hiszek az őszinte pillanatok varázsában. Hiszek a változásban, amikor fáj – mert sokszor fáj.  Hiszek a visszanyerhető mosolyokban. Hiszek abban, hogy a kimondott és elhallgatott szavaknak ereje van és igazsága van. Hiszek a kimondott és elhallgatott érzelmek igazságában és hatalmában. Hiszek a karfákon átnyúló kezek mély vigaszában.”

A családterápiák legnagyobb eredményeként azt látja, hogy ma már nemcsak felépülő függőkről, hanem felépülő családokról is beszélhetünk. Reményei szerint így talán kevesebbet kell majd a következő generációnak felnőttkorában feldolgoznia.

„A szenvedélybeteg családban felnövő gyerekekkel ma még mindig elképesztően keveset foglalkozunk. Sokáig a szakma is megfeledkezett róluk – segítséget kapott a függő, kapott a felnőtt hozzátartozó, de a gyerekek kimaradtak”

– tette hozzá a Ridikül.hu-nak adott interjúban Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus és színházterapeuta, aki maga is diszfunkcionális családban nőtt fel. Előadásában szakmai és személyes tapasztalatain keresztül mutatta be a nonverbális terápiák hatását. Elmondta: a diszfunkcionális családokból jövő felnőttek gyakran nehezen élnek meg érzelmeket, küzdenek bizalommal, önbizalommal és testükhöz való viszonnyal. Ezek nem verbális traumák, hanem testi lenyomatok – feldolgozásukhoz hosszú idő, figyelem és segítség kell.

„Nyolc éve karolta fel az Apa, Anya, Pia program ezt a témát, hogy felhívja a figyelmet azokra a gyerekekre, akik szenvedélybeteg családban nőnek fel. Ma Magyarországon legalább 400–600 ezer ilyen gyerek él – szinte mindannyiunk környezetében van érintett. Szükségük van segítségre ahhoz, hogy egy ilyen ártalmas gyerekkor ellenére is viszonylag egészséges felnőtté válhassanak. Én magam is egy ilyen családból származom, így nemcsak szakmai, hanem személyes tapasztalatból is tudom, milyen hatásai vannak” – fogalmazott Hoffmann Kata.

A rendezvényen Kovács András Péter humorista és stand-up-előadó is részt vett, aki évek óta az ügy mögött áll érintettként. Ő maga is alkoholista apa mellett nőtt fel, és az elmúlt években könyvekben, interjúkban, valamint saját podcastsorozatában dolgozza fel a témát. „Sokáig nem tudtam, hogy ez egy téma, vagy hogy nekem ezzel dolgom van” – mondta.

„Úgy gondoltam, ha beállnék egy civil ügy mögé, akkor ez az lenne: így kerültem kapcsolatba a Máltaiakkal, és így ismertem meg jobban ennek az egésznek a szakirodalmát, és ismertem fel a saját, ebből eredő elakadásaimat”

– osztotta meg velünk a humorista, aki nem járt egyéni vagy csoportos terápiára, a kimondás maga lett a feldolgozás módja: „Mindent próbáltam az olvasmányaimon meg a szeretteimmel és a barátaimmal való beszélgetéseken keresztül megoldani. Az, hogy most erről podcastsorozatot készítettem, hogy én erről a színpadon a stand-upjaimban beszélek, az mind-mind a feldolgozás része.”

Ne maradjanak láthatatlanok!

Az alkoholizmus nemcsak egyéni tragédia, hanem családi és társadalmi is. Egy alkoholista szülő mellett felnőni nemcsak a gyermekkort, hanem a jövőt is elveheti. Az alkoholizmus betegség, de amikor a függőség elhanyagoláshoz, bántalmazáshoz, érzelmi zsaroláshoz vezet, az már nem pusztán betegség, hanem adott esetben bűncselekmény, a kiskorú veszélyeztetése.

Ezek a gyerekek nemcsak fizikailag vannak veszélyben, hanem az idegrendszerük, a fejlődésük is sérül. A folyamatos bizonytalanság, a félelem, a feszültség mélyen beleég a testbe, az agyba, az idegpályákba, számos pszichés, önértékelési és kötődési nehézséget okozva hosszú távon is. A gyermekvédelem, az egészségügy, az oktatás és a közösség közös felelőssége, hogy ezek a gyerekek ne a túlélésben nőjenek fel, hanem valódi, teljes élethez kapjanak esélyt. Mert minden gyereknek joga van ahhoz, hogy biztonságban, szeretetben, józan valóságban nőjön fel – ne egy üveg fenekén tükröződő világban.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)