A teljes miniszterelnöki interjút itt hallgathatja vissza:
A miniszterelnök hozzátette: miután a Tisza nincs és reményeik szerint nem is lesz kormányon, ezért nem tudja elvenni a magyarok pénzét, „nem csak a most, hanem a jövőben sem”.
Hangsúlyozta: a Tisza Párt brüsszeli projekt, Brüsszelben hozták létre, hogy „a nemzeti magyar kormányt felváltsák egy Brüsszel-barát és ukránbarát kormánnyal”. Hozzátette: Brüsszel szerint kell a pénz Ukrajnába, mert meg akarják nyerni a háborút az oroszok ellen a frontvonalon. Az egyik ötlet, hogy pénzt szerezzenek az, hogy elveszik az európai emberektől, például a magyaroktól magasabb adókkal.
Arról is beszélt: a Tisza Párt a Bokros Lajos, Surányi György, Petschnig Mária Zita-féle gazdaságpolitikai iskolát követi, amely alapvetően magasabb adókat szeretne, az egykulcsos adótól „vért hány”, és szeret társadalmi mérnökösködni, aminek a lényege, hogy a pénzt elveszik az emberektől és visszaosztják a saját elképzeléseik szerint.
Ezzel szemben a kormánypártok azt képviselik, hogy a legjobb gazdaságpolitika az alacsony adók politikája – jelentette ki. Ennek lényegét úgy foglalta össze: ne szóljunk bele az emberek életébe, az a jó, ha ők döntik el, mit akarnak csinálni a pénzükkel.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher)











