A vádirat szerint a férfi 2025. május 22-én délután engedély nélkül tartott revolverével, arcát eltakarva és napszemüveget viselve bement egy XIV. kerületi lottózóba. A fegyvert az eladó felé irányította, és a teljes bevétel átadását követelte – közölte az Ügyészség.
Miután az alkalmazott habozott, a támadó ismét felszólította, miközben a fegyvert még közelebb tartotta hozzá. A megfélemlített dolgozó végül átadta a pénzt, a férfi pedig elmenekült a helyszínről.
A rendőrség négy napon belül elfogta a gyanúsítottat, akit az ügyészség indítványára letartóztattak. A nyomozók megtalálták a használt fegyvert és a zsákmány egy részét is.
A pisztolyt a porszívó porzsákjában találták meg; az előzetes adatok szerint flóbert fegyver, amit szakértői vizsgálat alá vetnek.
A letartóztatásról, és a zsákmányról a rendőrség YouTube oldalán közölt felvételeket.
Az ügyészség fegyveresen elkövetett rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja a férfit, és azt indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki rá fegyházbüntetést, rendelje el a lőfegyver elkobzását, valamint kötelezze a vádlottat a meg nem térült kár megtérítésére.
A férfi továbbra is letartóztatásban van, ügyében az előkészítő ülés várhatóan novemberben lesz.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció.











