A történelem mindig igazságot szolgáltat – erről beszélt Vitályos Eszter az aradi vértanúk emléknapján

| Szerző: hirado.hu
A történelem mindig igazságot szolgáltat – hangoztatta Vitályos Eszter kormányszóvivő, fideszes országgyűlési képviselő az aradi vértanúk emléknapján, a nemzeti gyásznapon a Batthyány-mauzóleumnál tartott beszédében hétfőn Budapesten.

Mint mondta, a magyaroknak mindig megvolt a maguk ellensége, csak a támadóink időnként jelmezt, zászlót, gazdát cseréltek. Az egyik oldalon egy birodalom és helytartói, a másik oldalon mi, szabadságszerető magyarok – fűzte hozzá Vitályos Eszter.

„Üzenjük a jövőnek, hogy a magunk korában mi is helytállunk, harcunkat megharcoljuk, nem hajlunk meg, nem szolgálunk idegen érdekeket!”

– jelentette ki a kormányszóvivő. Hozzátette: „Úgy élünk, ahogy a magyar mindig élt: egyenesen, emelt fővel.”

Kifejtette: a haza iránti hűség örök; akkor vagyunk méltók elődeinkhez, ha kimondjuk, mi a kötelességünk: elsősorban rendet tenni magunkban, magunk körül, és a munkánkat becsülettel elvégezni; utána ezt az erőt a közösség szolgálatába állítani. Ha erre az erőre építünk, meg fogjuk nyerni a csatákat – hangsúlyozta a politikus.

„Méltóságteljes emlékezést kívánok minden magyarnak!”

– tette hozzá Vitályos Eszter. A megemlékezésen koszorút helyeztek el a Batthyány-mauzóleumnál Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és más intézmények, szervezetek nevében.

Batthyány Lajos az első alkotmányos, felelős magyar kormány miniszterelnöke volt az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc első szakaszában, 1848. március 17-től október-2-ig.

A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvéd főtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost.

Kiemelt kép: Vitályos Eszter kormányszóvivő, fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond az aradi vértanúk kivégzésének 176. évfordulóján a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben 2025. október 6-án (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Ajánljuk még