A kiajánló szöveg nélkül megosztott képen az Index szolgálati közleményének részletei olvashatók, amelyben a portál közölte, a Fővárosi Törvényszék szeptember 29-én elutasította Magyar Péterék kérését, az ügyben az Indexnek nem kell helyreigazítást közölnie.
A bíróság döntése szerint a Tisza Pártnak 200 ezer forint plusz áfa perköltséget kell fizetnie az Indexnek, a hírportál ezenfelül a következő felszólítást intézte az ellenzéki politikus felé: „Az Index elvárja Magyar Pétertől, hogy nyilvánosan kérjen elnézést szerkesztőségünktől, megfenyegetett munkatársainktól, és törölje azokat a rágalmazó posztokat, amelyekkel teleszórta a közösségi médiát a bírósági ítélet előtt.”
„A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára” – így kommentálta többek között Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a bíróság ítéletét, illetve annak utóéletét és Magyar Péter reakcióját. „A Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette.”
„Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal.”
„Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban” – írta a Facebookon Orbán Viktor.
Kiemelt kép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)











