Hadházy Ákosék ismét tüntettek Budapesten, rendőrök vették körbe a templomot a Ferenciek terén

| Szerző: hirado.hu
„A hatalom azt próbálja elhitetni, hogy mindent megtehet velünk, nem lehet ellene hatékonyan fellépni, ez a rendszer lényege, de ahogy rájövünk, hogy ez nem igaz, vége a hatalomnak” – mondta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Budapesten kedden.

Az MTI híradása szerint a politikus a Ferenciek terén a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tartott tüntetésen a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több pedagógusának három évvel ezelőtti elbocsátására emlékezve annak a véleményének adott hangot, hogy ha a menesztett tanárok maradék kollégái ötvenen, hatvanan, százan azt mondták volna, addig nem tanítanak, amíg vissza nem veszik őket, ma is ott tanítanának, és valószínűleg a rendszer is megdőlt volna.

„Nem jöttek rá, hogy nem igaz az, hogy a rendszer ellen nem lehet hatékonyan fellépni, sok millióan nem jöttek rá, de egyszer rá fognak jönni, és akkor vége lesz a rendszernek”  – közölte Hadházy Ákos, aki az általa meghirdetett keddi demonstrációkról azt mondta, minden kitartó kiállásnak lesz eredménye.

Úgy vélte, példát mutatnak, megmutatják, mi az, hogy követelni valamit, mi az, hogy nem abbahagyni, ha a követelés nem teljesül. „Kellemetlenek, és veszélyesek vagyunk a hatalomra, őrizzük azt a parazsat, amire a kormánynak sokkal jobban meg kell gondolnia, önt-e olajat” – fogalmazott.

Az országgyűlési képviselő utalva arra, hogy az egy héttel ezelőtti demonstráción incidens történt a tüntetők és a közeli ferences templom hitéleti tevékenységének zavarását tudtukra adó ferences rendi szerzetes között, elnézést kért az esetleges verbális inzultusokért. Egyúttal köszönetet mondott a tüntetőknek, hogy nem hoztak olyan táblát, amely vallási érzékenységet sértene, valamint arra kérte az egybegyűlteket, ne legyenek skandálások sem. Közlése szerint a templomigazgatóval megállapodtak abban, hogy jövő hét keddtől a Ferenciek téri buszmegálló melletti területen demonstrálnak.

Hadházy Ákos kiemelte, hogy az esetet az „aljas és mocskos propaganda” megpróbálta felhasználni. Jelezte, a propaganda hazugságai közül a legjobban az háborítja fel, amikor azt sugallják: azok, akik a kormányt támadják, az egyházat támadják. Majtényi László jogász, egyetemi tanár azt mondta: alkotmányjogi alapelvnek tartja, hogy az államnak nincs véleményszabadsága.

Az államot nem azért tartjuk, hogy politikai véleménye legyen, a feladata az, hogy szervezze a társadalom életét, elősegítse a jólétet, támogassa, szolgáltassa a magas színvonalú oktatást, egészségügyi ellátást adjon a polgároknak, legyen közbiztonság, és egyebek mellett megfelelő közlekedés

– fogalmazott Majtényi László, aki hozzátette, hogy az államnak van beszédjoga, különösen járvány, árvíz, földrengés, gazdasági válság idején, joga és kötelessége tájékoztatást adni, „de a magyar állam nem így működik, folyamatos kampányüzemmódban van, amely jogellenes”, mert „politikai vélemények artikulálására az egyénnek és a pártoknak van joga”.

Hadházy Ákos a demonstráció végén arra kérte az egybegyűlteket, sétáljanak el a Kölcsey Ferenc Gimnázium épülete elé, ahol hét tanár három éve történt elbocsátásának évfordulóján megemlékezést tartanak.

 

Kiemelt kép: Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tartott, általa meghirdetett újabb budapesti tüntetésen a Ferenciek terén 2025. szeptember 30-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Ajánljuk még