Máthé Zsuzsa azt írta, hogy „imádkozzunk együtt, egymással közösséget vállalva a keddi méltatlan incidens helyszínén egy békés, nyugodt, szeretetteljes magyar hazáért, nem feledve, hogy küldetésünk van a béketeremtésre.”
„Imádkozzunk együtt, egymással közösséget vállalva a tegnapi méltatlan incidens helyszínén egy békés, nyugodt, szeretetteljes magyar hazáért, nem feledve, hogy küldetésünk van a béketeremtésre!”
– fogalmazott Máthé Zsuzsa.
Konfliktus a Ferenciek terén lévő templomnál
Ahogyan arról a hirado.hu is beszámolt, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedden folytatta március vége óta tartó tüntetéssorozatát. A megmozdulás közben, az ellenzéki politikus beszéde alatt megszólalt a Ferenciek terén álló templom harangja,
amelyről politikus úgy vélte, hogy ezzel szándékosan próbálták megzavarni a felszólalását.
Ezért a résztvevők közül néhányan – köztük egy zebra jelmezbe öltözött demonstráló – behatoltak a templomba, majd később számon kérték az ott szolgáló ferences szerzetest. Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő fel is szólította a rendőrséget, hogy az ilyen jellegű – véleménye szerint a szólásszabadság határain már túlmenő – attrocitások esetén lépjen fel a jog és az emberi méltóság védelmében.
A kiemelt kép illusztráció. Galambok repülnek az 1743-ban felszentelt Alcantrai Szent Péter-templomnál a pesti belvárosban, a Ferenciek terén (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)











