Jogellenes „vadsztrájkba” kezdtek a Mohu dolgozói – közölte a hulladékgazdálkodási cég

| Szerző: Juhász Attila
A Mohu zrt. egyik fővárosi telephelyén szerda reggel kezdődött munkabeszüntetés a munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel ellenkezik, azt a cégvezetés semmilyen körülmények között nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek és a közszolgáltatás folyamatossága érdekében a munka haladéktalan felvételére kéri az ebben részt vevő dolgozókat – közölte a hulladékgazdálkodási cég szerda délben a közmédia megkeresésére.

A hirado.hu-t a Mohu hulladékgazdálkodási zrt. szerda délben arról tájékoztatta, hogy egyik budapesti telephelyén a kora reggeli órákban előzetes bejelentés nélküli, úgynevezett „vadsztrájk” kezdődött.

A társaság néhány száz munkavállalója az Ecseri úti telephelyen spontán módon nem vette fel a munkát.

A Mohu Budapest vezetése a helyszínen van, és készen áll a tárgyalásra, de egyelőre nincs kivel, mivel a sztrájkolók eddig még nem jelöltek ki tárgyaló felet. A Mohu Budapest érdekképviseletei sincsenek a helyszínen, de velük a vállalat már felvette a kapcsolatot – közölték.

Tájékoztatásukban hangsúlyozták, hogy

a társaságnál van a 2025. évre érvényes bérmegállapodás, amit a szakszervezetekkel kötöttek, így a jelenlegi munkabeszüntetés ellenkezik a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel.

A Mohu Budapest a jogellenes munkabeszüntetést semmilyen körülmények között nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek és kéri az ebben részt vevő dolgozókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát a közszolgáltatás folyamatossága érdekében – írták, hozzáfűzve, hogy a társaság vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között egyeztessenek.

Ehhez viszont elengedhetetlennek tartják, hogy a munkavállalókat képviselő két reprezentatív szakszervezet, a HVDSZ2000 és a BKDSZ jelölje meg a konkrét problémákat, hogy meginduljon a munkavégzés – áll a társaság közmédiához eljuttatott közleményében.

Kiemelt kép: A Mohu szemétszállító járművei (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még