A keddi ítélethirdetést megelőzően Rédei Géza, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke ismertette a döntést, amely szerint a másodfokon eljáró bíróság részben módosította ugyan a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését néhány bizonyíték kezelésével kapcsolatban, lényegében azonban jóváhagyta az előző ítéletet – számolt be az Index.
Kapcsolódó tartalom
A jogerős döntés szerint így
az elsőrendű vádlottat, K. Attilát gondatlanságból elkövetett közveszély okozás vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság, és ezért őt 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, valamint elrendelték pártfogói felügyeletét.
A másod- és harmadrendű vádlott bűnsegédként elkövetett garázdaság bűntettében mondták ki bűnösnek: előbbit 240, utóbbit pedig 280 óra közmunkára ítélték.
A három fiatal férfi az utolsó szó jogán ismételten kifejezte, mennyire sajnálják a történteket.
A jogerős ítélet szerint a fiatalok szándékosan gyújtottak fel egy matracot a kollégium egyik bejáratánál, és ez vezetett a tűzhöz, amelyben később egy 47 éves férfi meghalt.
Az ítéleti tényállás szerint a – cselekmény elkövetésekor – fiatalkorú terheltek 2019. január 23-án együtt töltötték az időt, amikor is az elsőrendű vádlott, K. Attila felvetette, hogy gyújtsanak fel valamit. A másod- és harmadrendű vádlottak, K. Sándor és B. Armand támogatták az ötletet, ezért leszakítottak egy köztéri plakátdarabot, hogy azt a közeli játszótéren meggyújtsák. Az égés folyamatának felgyorsításához az egyik kisboltban közösen egy üveg acetont is vásároltak.
Később azonban a harmadrendű vádlott javaslatára megváltoztatták a tervüket, és elhatározták, hogy az egyik ferencvárosi kollégium használaton kívüli bejárati ajtajának támasztott matracot gyújtják fel.
A gyújtás pillanatáig mindhárman hezitáltak, végül este fél kilenckor K. Attila meggyújtotta a matracot, majd mindhárman elfutottak a helyszínről.
Rédei Géza szerint az éjszaka, sűrűn lakott közterületen felgyújtott tárgy félelmet és megbotránkoztatást kelthetett a lakosságban, ezzel az együttélés szabályait szándékosan szegték meg a fiatalok. Kiemelte azonban, hogy a bíróság úgy látta: akkor K. Attila könnyelműen cselekedett ugyan, de nem akart a matrac felgyújtásán túl nagyobb kárt okozni, társai pedig nem láthatták a vasajtó mögött felsorakozott éghető tárgyakat. A tűzben egy 47 éves, négygyerekes, veszprémi férfi vesztette életét.
Mindemellett Sós József bíró az ítélet szóbeli indokolásában nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a bíróság ugyan nem terjeszkedhet túl a vádiratban foglaltakon, de azt megállapította, hogy számtalan szabálytalanság vezetett ahhoz, hogy egy matrac felgyújtása ennyire súlyos következménnyel járjon. Több szakértő is megerősítette az elhúzódó tárgyalássorozat alatt, hogy a kollégiumban az alapvető tűzvédelmi szabályok sem működtek.
Kiemelt kép: A kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)











