Karácsony Gergely: Bemutatkoztak Budapest új buszai

| Szerző: hirado.hu
A fővárosi Autómentes hétvégén bemutatkoznak Budapest legújabb buszai – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Karácsony Gergely Facebook-posztjára hivatkozva szombaton az MTI-vel.

„Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt években olyan ütemben sikerült megújítani a járműparkot, hogy ma már nincs magas padlós autóbusz a főváros útjain” – idézték a közleményben Karácsony Gergelyt.

Hozzátették: az Európai mobilitási hét keretén belül megrendezett Autómentes hétvége a környezettudatos és fenntartható közlekedésre hívja fel a figyelmet, amelynek kiemelkedő eseménye a BYD legújabb elektromos buszának kipróbálása.

Jelenleg 30 elektromos jármű várja a forgalomba állásra való előkészítését, emellett a BKK megrendelése nyomán 2027-ig összesen 70 új – 50 szóló és 20 csuklós – teljesen elektromos meghajtású, modern asszisztens rendszerekkel felszerelt busz áll forgalomba Budapesten – írták.

A közlemény szövege szerint az új csuklós járműveknek köszönhetően – amelyek a tervek szerint a főváros belső területeit átszelő, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd – a budapesti lesz az ország legjelentősebb elektromos csuklós buszflottája.

Az elektromos buszoknak a BKK és szolgáltatópartnere, az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján 2026 tavaszától kell szolgálatot teljesíteniük, azonban lehetséges, hogy korábban, már idén közlekednek az utakon – ismertették.

Tájékoztatásuk szerint az idei Autómentes hétvégén találkozhatnak először a fővárosiak a BKV vadonatúj autóbuszával, a hamarosan forgalomba álló Mercedes-Benz Citaro K modell-lel.

Az új maximidi méretű buszok első darabjai a héten érkeztek meg Budapestre. A Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbusz a kor elvárásainak megfelelő biztonsági és kényelmi felszereltséggel, ergonomikus utastérrel, fedélzeti kamerákkal, korszerű utastájékoztató rendszerrel, valamint LED-es, energiatakarékos utastér-világítással rendelkezik

– közölték.

A 65 járműből álló flotta folyamatosan áll majd forgalomba a fővárosban. Ezzel az autóbusz-állomány nyolc százaléka újul meg – olvasható a főpolgármesteri hivatalnak Karácsony Gergely posztja alapján kiadott közleményében.

Nyilatkozatháború a budapesti buszok állapota miatt

Nyilatkozatháború robbant ki Karácsony Gergely főpolgármester és Szentkirályi Alexandra, a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője között azt követően, hogy kiderült: a Budapesten közlekedő buszok jelentős része leromlott, balesetveszélyes állapotban van. Sára Botond fővárosi főispán a tömegközlekedéssel utazók biztonsága érdekében egy hónappal ezelőtt elrendelte, hogy a BKV összes autóbuszának vizsgálják meg a műszaki állapotát. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a fővárosban a nyár derekán sorozatban négy BKV-busz is kigyulladt. A tűzesetek miatt Sára Botond először azt rendelte el, hogy a közlekedési vállalat négy telephelyén található negyven, a mindennapi közlekedésben részt vevő autóbusz szúrópróbaszerű műszaki vizsgálatát végezzék el. A szakemberek által elkészített jelentés a géppark rossz állapotáról számolt be.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere az Európai Mobilitási Hét keretében rendezett autómentes hétvége járműkiállításán (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)

Ajánljuk még