Három kiemelkedő személyt javasol Budapest díszpolgári címére a Fidesz

| Szerző: hirado.hu
A Fidesz három kiemelkedő személyt javasol Budapest díszpolgári címére – írta Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.

„Posztumusz kitüntetésre javasoljuk Wachsler Tamást, aki kiemelkedő szerepet játszott a rendszerváltás utáni magyar közéletben: országgyűlési képviselőként, majd a Kossuth tér újjáépítésének és a nemzeti emlékezetpolitikának egyik meghatározó alakjaként maradandó értéket teremtett” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, majd hangsúlyozta, hogy Wachsler Tamást életműve, közéleti elkötelezettsége és a főváros kulturális, történelmi arculatának gazdagítása méltóvá teszi Budapest díszpolgári címére.

A Fidesz fővárosi közgyűlési frakcióvezetője bejegyzésében kiemelte, hogy

Prof. Dr. Bagdy Emőkét, klinikai szakpszichológust és egyetemi tanárt évtizedek óta a magyar pszichológia és mentálhigiéné meghatározó alakjaként tartják számon; szakmai munkájával és közérthető előadásaival generációk lelki egészségét segítette.

„Közéleti tevékenysége és a társadalom mentális jólétéért végzett fáradhatatlan munkája méltóvá teszi Budapest díszpolgári címére” – méltatta a szakembert a budapesti Fidesz elnöke.

„Kapu Tibort, aki 45 év után hazánk második űrhajósaként és mérnökként a magyar tudomány és űrkutatás nemzetközi elismertségéért dolgozik, szintén javasoljuk” – tette hozzá Szentkirályi Alexandra, aki szerint

Kapu Tibor példát mutat kitartásból, szakmai felkészültségből és hazaszeretetből,

elhivatottsága és a jövő nemzedékei számára nyújtott inspirációja pedig méltóvá teszi a nemzet fővárosának díszpolgári címére.

„Reméljük, hogy Karácsony Gergely és a többi párt is egyetért személyükkel és elismeri a fővárosért és a magyar nemzetért végzett munkájukat!” – zárta sorait a kormánypárti politikus.

Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője sajtótájékoztatót tart a Városházán 2025. június 3-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még