Ahogyan azt a hirado.hu is megírta, Pintér Ferenc, az egykori vezérkarifőnök-helyettes szerint teli tárral hordta magánál a lőfegyverét Ruszin-Szendi Romulusz, akinek látása nem tökéletes, már főiskolás korában kontaktlencsét viselt, és akkor sem találta el a céltáblát. Emellett Pintér kiemelte, hogy Ruszin-Szendi minden olyan fegyverért rajong, amellyel ölni lehet, és politikai fórumokon is fegyverrel jelent meg.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-posztjában az esetet veszélyesnek és elfogadhatatlannak nevezte, emlékeztetett arra is, amikor Ruszin-Szendi már civilként egy volt vezérkarfőnök születésnapján sem volt hajlandó megválni éles lőfegyverétől, és ezért intézkedéseket kellett foganatosítani.
A miniszter szerint nem igaz, hogy a tiszás tanácsadó a politikai támadások miatt hord fegyvert, hiszen korábban is töltött lőfegyverrel járt-kelt.
A honvédelmi miniszter szerint a fegyverekkel való feltűnés veszélyes és felelőtlen magatartás. „Nem a politikus feladata, hogy fegyvert hordjon, és aki valóban veszélyben érzi magát, ne menjen nyilvános fórumokra, hanem kérje a rendőrség segítségét” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Az ügyet korábban Orbán Viktor is kommentálta: a kormányfő szerint fegyvernek, erőszaknak és fegyveres szónokoknak nincs helyük a közéletben, és „egy pisztolynak semmi keresnivalója egy demokratikus vitában, sem annak, aki odahozta”.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: MTI/Purger Tamás)











