Orbán Viktort akarta kioktatni a svéd miniszterelnök, de csak sajátjai dühét váltotta ki

| Szerző: hirado.hu
Kiakadt a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson, miután Orbán Viktor a Die Welt cikkére hivatkozva a skandináv ország migráns politikájáról és annak negatív következményeiről beszélt egy rendezvényen. A német lap beszámolója szerint ugyanis tavaly Svédországban 284 kiskorú lányt tartóztattak le emberölés miatt.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Die Welt cikke szerint 2024-ben körülbelül 280, 15 és 17 év közötti lányok után nyomoztak gyilkosság, emberölés vagy erőszakos bűncselekmények miatt. Nem tudni, hogy közülük hányan álltak közvetlen kapcsolatban bűnszervezetekkel, azonban a tendencia mindenképp ijesztő.

Mindez azért terjedhetett el, mert Svédországban – amely évek óta súlyosbodó bandaháborúkkal küzd – a büntetőjogi felelősség alsó korhatára 15 év, ezt pedig a bűnszervezetek gátlástalanul kihasználják. Gyerekeket toboroznak titkosított csatornákon keresztül, és küldik őket lövöldözni vagy robbantani. A bandák – amelyek tagjai nagy részben bevándorló-hátterű fiatal férfiak – a drogpiac uralmáért harcolnak. Maga Ulf Kristersson maga is úgy nyilatkozott 2024 nyarán, hogy „egy felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integráció vezetett idáig”.

Ezt az elkeserítő jelenséget felhozva fogalmazott meg Svédországgal szemben kemény kritikát Orbán Viktor:

„Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend fölbomlik és marad helyette a barbarizmus. Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem kijelentkeztek a civilizációból. Ez a vége annak, ami elkezdődött Jóisten tudja pontosan mikor, és aminek az elmúlt 15 évben láttuk egymást követő stációit”

– fogalmazott X-oldalára feltöltött videójában, majd hozzátette: „Ezek azok a svédek, akik kioktatnak minket jogállamiságból.”

Kristersson erre reagálva felháborító hazugságoknak nevezte Orbán Viktor szavait, és azt írta: „Nem meglepő, hogy egy olyan embertől származnak, aki saját országában szétrombolja a jogállamiságot”.

Az internet népe Kristersson ellen

László András, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője közösségi oldalán állt ki Orbán Viktor mellett, miközben szintén élesen bírálta Svédország migrációs politikáját.

A politikus felidézte, hogy a korábbi svéd kormányt vezető szociáldemokraták egyik vezetője a választási vereség után maga is elismerte: a migrációs politika kudarcot vallott. Hozzátette, hogy Svédországban többször is napirendre került az a kérdés, szükség van-e a hadsereg bevetésére a súlyosbodó bandaháborúk miatt.

„Lehet itt játszani azzal, hogy mi a tűpontos adat, vagy a jogilag megfelelő minősítés, de a svéd miniszterelnök posztja alatt záporoznak a kommentek, amelyek egyértelműen valós problémaként számolnak be arról, hogy a kiskorúakat igenis tudatosan használja a szervezett bűnözés, hogy elkerüljék a felelősséget a bandavezérek”

– írta László András.

Szerinte a svéd társadalom ma már a „széteső társadalmi modell” jeleit mutatja, miközben a kommentelők éppen Ulf Kristersson miniszterelnököt támadják, amiért szerinte eltagadja a problémákat.

„Európa több országa már abba a fázisba lépett, hogy aligha van visszaút a normalitás felé. Ezt ki kell mondani. Akár tetszik vezetőiknek, akár nem. És még egy dolgot ki kell mondani: nem kérünk jogállamisági leckét egy olyan ország vezetőjétől, ahol robbantásos támadások vannak és bandaháborúk dúlnak”

– fogalmazott a képviselő.

Kiemelt kép: Ulf Kristersson svéd miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/EFE/Kai Försterling)

Ajánljuk még