A férfi első áldozata 2022 őszén egy kecskeméti ismerőse volt, akivel elhitette, hogy végrehajtási eljárás során olcsón tud ingatlanokat szerezni, és így őt is kedvező áron tudja lakáshoz juttatni – írták a bűncselekményt ismertető közleményben.
A vádlott megmutatott a sértettnek egy olyan ingatlant, amely sosem volt az övé, végrehajtás alatt sem állt, és annak eladására sem volt jogosult. Miután megegyeztek, az ismerős két részletben 28 millió forintot átutalt a vádlottnak, és „biztosítékul” a felek ügyvéd előtt kölcsönszerződést is kötöttek. A vádlott ezután hónapokon át ígérgette a sértettnek, hogy aláírják az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, erre azonban nem került sor.
A férfi egy másik régi ismerősétől 5,6 millió forintot csalt ki szintén végrehajtás alatt álló ingatlan kedvező megvásárlásának lehetőségét ígérve. Az ügy további két sértettjének járműre, illetve ingatlanra felvett hitel kedvező lezárásához ígért valótlanul segítséget. Egyiküktől több részletben 6,6 millió forintot, a másiktól 10 millió forintot csalt ki. A vádlott ígérete ellenére hitelügyintézést egyik esetben sem folytatott.
A sértettek a káruk megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentettek be.
Az ügyészség a férfit négyrendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a Kecskeméti Járásbíróságnak, illetve azt, hogy kötelezzék a kár megtérítésére.
A kiemelt kép illusztráció.











