Nemzeti konzultáció indul a Tisza adóemelési terveiről – jelentette be a miniszterelnök

| Szerző: hirado.hu
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.

Orbán Viktor felidézte, hogy a szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani. Fél éves csúszással ugyan, de mindent meg fognak valósítani – jelezte. Orbán Viktor értékelése szerint

a jelenlegi kormánypártok betartották minden ígéretüket, és nem is kormányoztak rosszul, ez azonban nem elég: „az esélyesség nem váltja be saját magát”

– fogalmazott. A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. „Ha nem megyünk oda, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni” – érvelt.

Békemenet, sőt békemenetek, a lehető legszélesebb összefogással, szakpolitikai viták, bizonyítani a kormányképességet és megnyerni a kormányképességi versenyt, mozgósítás a következő hét hónapban

– sorolta a győzelmi terv további elemeit, hozzátéve: hamarosan nemzeti konzultáció is indul a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén, a Polgári Pikniken a kötcsei Dobozy-kúriában 2025. szeptember 7-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még