Szentkirályi Alexandra bejegyzésében azt írta, tájékoztatást kért Sára Botond főispántól, hogy „a már megkezdett és sokkoló eredményű buszellenőrzést mikor és hogyan folytatják tovább”. Hozzátette: ez azért szükséges, mert a szúrópróbaszerű vizsgálaton „a vizsgált buszok 78 százalékával valamilyen probléma volt”, és az ellenőrzött buszok 22 százaléka „alkalmatlan volt arra, hogy biztonsággal szállítson utasokat”.
A frakcióvezető közölte: a kormányhivataltól megtudta, hogy „a közel 1000 busz közül, az összes forgalomban lévő, vagyis majd 800 buszt a kormányhivatal tüzetesen ellenőrizni fogja”. Jelezte: a vizsgálatot már szerda este megkezdik és várhatóan októberben fejezik be.
„Azt is kértem a főispántól, hogy hetente tájékoztasson a vizsgálat eredményeiről. A budapestiek biztonsága az első!”
– emelte ki Szentkirályi Alexandra. A politikus hozzátette: „Ebből nem engedünk, zéró toleranciát mutatunk a városvezetés hanyagságával szemben”.
„Ukrán fényjáték helyett Karácsony Gergely inkább a buszokat tartsa karban!”
– fogalmazott a frakcióvezető.
Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője (Fotó: MTI/Purger Tamás)











