„A tiszás politikusok a tusványosi szabadegyetem és az MCC Feszt után a holnap kezdődő Tranziton sem mernek kiállni vitázni” – fejti ki a bejegyzésben Dömötör Csaba.
„Gyakorlatilag letiltották őket”
– fűzte hozzá.
A képviselő szerint ez azt jelenti, hogy a Tisza Pártnak a a gyűlöletgereblyézésen és -halmozáson kívül nincs érdemi alternatívája Magyarország számára, valamint Magyar Péter saját politikusait is semmibe veszi. Szerinte a pártnak választ kell adnia alapvető kérdésekkel kapcsolatban, ezzel összefüggésben említette azt a kedden kiszivárgott tiszás háttéranyagot, amelyben a párt a Gyurcsány–Bajnai-korszakra jellemző többkulcsos személyi jövedelemadó rendszert visszavezetését szorgalmazta. „Lehet, hogy Magyar Péter most még letilthatta a tiszás politikusokat a vitáról. De előbb-utóbb válaszokat kell adniuk” – írta Dömötör Csaba.
„Addig is, állapítsuk meg: ennél bármelyik MSZP-s politikus bátrabb volt”
– tette hozzá.
Megjelent egy új közvélemény-kutatás
Szerdán hozták nyilvánosságra a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatását, a felmérés során a kutatók a következő eredményre jutottak:
Fidesz: 46 – Tisza: 38
Az elemző intézet szerint a Tisza Párt június óta nem tudta növelni táborát, ezzel szemben a Fidesz számára kedvezően alakult az idei vakáció időszaka. Ez azzal magyarázható, hogy sikeres volt miniszterelnök podcastkörútja, a „digitális honfoglalás” erődemonstrációja és az első lakás vásárlását segítő intézkedéscsomag bejelentése. Mindeközben a pártelnök sokadik országjárása és több, elöljáróban jelentősnek beharangozott beszéde sem maradt emlékezetes. Egy-egy tiszavirág-életű ígérete a szakértőket ijesztette meg, mások a demokratikus és szuverén állam híveit bizonytalanították el – írták.
„Az adóemelésről szóló tervek pedig további kockázatokat rejtenek magukban”
– fűzték hozzá.

Szja-emelési terv
Kedden szivárgott ki az a háttéranyag a Tisza Párt köreiben, amelyből az derül ki, hogy Magyar Péterék nagy arányú szja-emelést terveznek kormányra kerülés esetén. A párt által szorgalmazott háromkulcsos rendszer a következő jövedelemsávok szerint épülne fel:
- 5 millió forint alatt: 15 százalék szja,
- 5–15 millió forint között: 22 százalék szja,
- 15 millió forint fölött: 33 százalék szja.
Magyar Péter ugyan tagadja az szja-emelésről szóló tervet, saját szakértőjének korábbi kijelentése viszont cáfolja őt. A Tisza Párttal szorosan együtt dolgozó Petschnig Mária Zita közgazdász már márciusban arról beszélt: aki áfát akar csökkenteni, az egyúttal adót akar emelni.
„Péternek azért sem lesz könnyű, mert most itt könnyen ígérgethet, hogy áfacsökkentés (…). Aki áfacsökkentést mond, annak adóemelést is kell mondani”
– jelentette ki Petschnig Mária Zita egy Mádon tartott előadáson.
A Tisza Párt elnökének és EP-képviselőjének országjárásáról Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is kifejtette véleményét aznap, amikor kiszivárgott a párt többkulcsos, egyes vélemények szerint a Gyurcsány-korszakot idéző személyi jövedelemadó rendszer visszavezetését szorgalmazó háttéranyaga.
„Pontosan tudja mindenki, hogy Magyar Péter az egész karrierjét a kéretlen okoskodásra és a bizalmaskodásra építette”
– írta Orbán Balázs a Facebookon.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Magyar Péter (Forrás: M1)











