Nemrég megjelent az állami építési beruházások rendjéről szóló kormányhatározat, amely részletesen ismerteti, hogy a következő tíz évben milyen nagyobb fejlesztéseket tervez az állam végrehajtani. Amennyiben a dokumentumban foglaltak menetrendszerűen megvalósulnak, akkor
2035-re a világ minden országa közül Magyarországnak lesz a legjobb a közúti infrastruktúrája
A beruházási keretprogram mellékletében felsorolt tételek alapján az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) munkatársai több tízezermilliárd forint értékben több száz projektet tüntettek fel a listára.
A legnagyobb tételek között szerepel egy teljesen új gyorsforgalmi út felépítése,
illetve több, most még csak egy rövid szakaszban létező autópálya teljes kiépítése.
A már említett több száz projekt között szerepel öt új Duna-híd megépítése is.
Ezek a következők:
- a már elkezdett, 393 milliárdos mohácsi;
- az M100-as autópálya új hídja Esztergomnál 150 milliárdból;
- az M100-as autópálya új hídja Budapesttől délre;
- a Galvani híd;
- és egy új híd Vácnál 75 milliárdból.
Kiemelt kép: Drónnal készült felvételen a Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd a Bács-Kiskun vármegyei Foktőnél. A kétszer egysávos, 946 méter hosszúságú átkelő Tomori Pál nevét viseli (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











