Szijjártó Péter: Jó lenne, ha az Alaszkában elindult folyamatot a nyugat-európaiak ezúttal nem akasztanák meg

| Szerző: hirado.hu
Három és fél éve élünk a háború árnyékában, s pont ennyi ideje küzdünk annak minden következményével – legyen szó a folyamatos biztonsági kihívásokról, a háborús inflációról, az egekbe szökő energiaárakról vagy arról, hogy Brüsszel bele akar minket nyomni a háborúba – írta szombat esti Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető hozzátette: három és fél éve érvelünk a tűzszünet és a béketárgyalások mellett, mert tudjuk, csak a tárgyalóasztalnál és nem a csatatéren van a megoldás.

„Donald Trump erőfeszítéseit a békéért nagyra becsüljük, miként nagyra becsüljük azt is, hogy minden ellentétes nyomás dacára létrejött tegnap az alaszkai csúcstalálkozó. Ezen nagyra becsülésünket ma telefonon át is adtam Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettesnek” – közölte Szijjártó Péter.

Mi, magyarok őszintén reméljük, hogy a tegnapi tárgyalás elvezet a békéhez, ugyanakkor reméljük, hogy ezúttal nem ismétlődik meg az, ami három és fél éve: akkor a nyugat-európaiak megfúrták az isztambuli békemegállapodást

– fogalmazott a miniszter.

Jó lenne, ha az Alaszkában elindult folyamatot ezúttal nem akasztanák meg! – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2025. július 30-án (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Ajánljuk még