Karácsony Gergelyt gyanúsítottként hallgatták ki a Pride megszervezése miatt

| Szerző: hirado.hu
Péntek délelőtt hallgatták ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Karácsony Gergely főpolgármestert a Pride megszervezése miatt, ahová szolidaritási tüntetést is szervezett Jámbor András. Az eseményt követően a főpolgármester a történtekről is beszámolt.

Nem volt sajtónyilvános Karácsony Gergely meghallgatása péntek délelőtt, amelyre a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai székházában a Pride megszervezése miatt. A főpolgármester a tüntetők között a kihallgatást követően arról beszélt, hogy az nagyon megható volt számára, mivel elmondása szerint a kihallgatóinak is voltak olyan nyilatkozatai, amelyekből arra következtetett, hogy ők sem értenek egyet a helyzettel.

Az Index tudósítása szerint Karácsony Gergely elmondta, hogy a kihallgatás alkalmával nyilatkozatot tett, amelyben kifejtette a főváros álláspontját, miszerint a gyanúsítás teljesen alaptalan. Mint fogalmazott: „Mindenki végtelenül udvarias volt, de mindenki végtelenül kellemetlenül is érezte magát. Nem tudok a nyomozó iroda munkatársaira haragudni, csak a hatalomra.”

Karácsony Gergely közölte, hogy rabosítás is történt a kihallgatáskor. Azon véleményének is hangot adott, amely szerint „Orbán Viktor hatalmas öngólt rúgott ezzel a kihallgatással, miközben a propagandának már nincs hatása”. A főpolgármester kijelentette: nem hiszi, hogy vádelemelésig jutna az ügy, egyúttal esélytelennek tartja, hogy vádemelés esetén az ügy a bíróság elé kerüljön, a gyanúsítás miatt ugyanakkor panaszt tesz.

Az Index cikke szerint elmondta: bízik abban, hogy a mostani ügy eredménye az lesz, hogy a következő Pride-ot már nem az önkormányzatnak kell megrendeznie. Karácsony Gergely hozzátette: azzal gyanúsították meg, hogy megszervezett egy betiltott rendezvényt, valamint visszaélt a gyülekezési joggal. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az önkormányzatnak nincs gyülekezési joga, és szerinte a mostani folyamat elhúzódhat a jövőre esedékes országgyűlési választásokig.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a menet résztvevőivel szemben nem indul eljárás. A menet szervezőivel szemben viszont a Nemzeti Készenléti Iroda nyomozást folytat, ebben az ügyben hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert is.

 

Kiemelt kép: Karácsony Gergely fõpolgármester és Niedermüller Péter Erzsébetváros polgármestere (j2) a Budapest Büszkeség rendezvényen (eredetileg Budapest Pride felvonulás) az Erzsébet hídon 2025. június 28-án (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

 

Ajánljuk még