Újabb büntetőeljárás indulhat Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke ellen – írja a Magyar Nemzet. A Tisza Párt honvédelmi szakértőjét ezúttal azzal vádolják, hogy a külföldi szolgálati utak alatt szabálytalanul drágább szállásfoglalások vett igénybe.
Az ügyet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője vetette fel a Hír TV-ben, aki szerint
Ruszin-Szendi Romulusz arra utasította a beosztottjait, hogy a jogszabállyal ellentétesen magasabb magasabb kategóriájú szállodákat foglaljanak neki.
Budai Gyula szerint írásbeli kérdéssel fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz, hogy a korábbi vezérkari főnök külföldi útjairól, és azok körülményeiről érdeklődjön. A politikus gyanúja szerint a Tisza Párt honvédelmi szakértője ezzel a magatartásával ismét szolgálati visszaélés bűncselekményét követhette el.
Kapcsolódó tartalom
Budai Gyula feljelentette Ruszin-Szendi Romuluszt, közpénzes luxusberuházása és zsírleszívása miatt
Közpénzből, törvénytelenül végeztetett zsírleszívást Ruszin-Szendi Romulusz a hivatalos jelentés szerint
A képviselő emellett azt is kifogásolta, hogy a volt vezérkarfőnököt a felesége is több alkalommal elkísérte ezekre az utakra. Budai Gyula azt is szeretné tudni, hogy Ruszin-Szendi Romulusz milyen jogcímen utazott el a házastársával.
A volt vezérkari főnök ellen jelenleg már két nyomozás is zajlik. A gyanú szerint Ruszin-Szendi Romulusz törvénytelenül és közpénzből végeztetett magánzsírleszívást a Honvédkórházban. Emellett a hivatali visszaélést is vizsgálják egy luxusvilla-használattal összefüggésben, amelyben Ruszin-Szendi Romulusz egymilliárd forint közpénzt költhetett el szolgálati lakásának építésére és berendezésére.
Nemzetbiztonsági érdekeket sérthetett Ruszin Szendi Romulusz
A hirado.hu írta meg elsőként, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt honvédelemért felelős szakpolitikusa lesz. A Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke ellen először a Honvédelmi Minisztérium indított vizsgálatot amiatt, hogy a korábbi NATO-üléseken többször eltért a kormány békepárti álláspontjától, felszólalásait pedig a Dicsőség Ukrajnának köszöntéssel zárta.
A vizsgálat szerint Ruszin-Szendi Romulusz kommunikációja bizalmi válságot idézhetett elő a NATO-n belül, és nemzetbiztonsági érdekeket is sérthetett.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban úgy fogalmazott, hogy fennáll a gyanúja, hogy a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke be van ütve az ukránokhoz, és ukrán titkosszolgálati kapcsolatai vannak. Mint mondta: „Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal.”
Ruszin-Szendi Romulusz egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok. Úgy fogalmazott: „Ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk.”
Kiemelt kép: Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt honvédelmi szakértője (Fotó: MTI/Rosta Tibor)











