A kormányfő az erdélyi közéleti fórumon újdonságként jelentette be a Digitális Polgári Körök létrejöttét, melyet – ismertetése szerint – azért hoznak létre, mert
a polgári, konzervatív, keresztény közösségnek is kezdenie kell valamit azzal a digitális körrel, ami most ellenséges és ez – mint Orbán Viktor fogalmazott –„ így nincs jól”.
Orbán Viktor azt mondta: aki ma az online térben is vállalja a polgári, „nem baloldali, nem progresszív, nem libsi” meggyőződését, azt megtámadják, ezért a modern kornak megfelelő formában kell valamit tenni. Az építés, országépítés kultúráját a digitális térben is meg kell teremteni – szorgalmazta.
Hozzátette: a tiszás „digitális agresszió” ellen korábban már létrehozták a Harcosok Klubját és ez fontos, de nem mindenkinek való a harc.
„Van, akinek kifejezetten elege van a konfliktusokból, ezért kell egy hely, egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben. Kell egy tér, egy támasz, kell a politikai és közösségi védelem, kell sok digitális polgári kör”
– fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök megalakulásáról előadását követően a Facebook oldalán is bejegyzést tett közzé és már elindult annak online felülete is, amely a https://dpkor.hu/ linkre kattintva érhető el.
Kiemelt kép: Orbán Viktor, Németh Zsolt és Tőkés László Tusnádfürdőn (Forrás: hirado.hu)











