A helyi lovarda bérlői tiltakoztak a törökbálinti városháza előtt csütörtök este. A demonstrálók lovakkal és lámákkal érkeztek, mivel szerintük a városvezetés teljesen ellehetetlenítené őket egy döntéssel. A több évtizede működő gazdaságot, jelenleg három család működtetni az Anna-hegyen – írja az Index.
A tiltakozók végül az épületbe is bejutottak, majd rövid időre az ülésterembe is megjelentek a lámák. Egy, a sajtó által is hallott párbeszédben Szőke Péter polgármester döbbenten kérdezte: „Erre most tényleg szükség van?.” Végül a biztonsági szolgálat vezette ki az állatokkal érkező bérlőket, akik később sikertelenül próbáltak meg visszatérni.
A lap szerint a konfliktus hátterében egy 1989-ben megkötött, 99 évre szóló bérleti szerződés áll, amelyet a város előző vezetése kötött három magánszeméllyel. A szerződés évről évre automatikusan emelkedő bérleti díjat írt elő, inflációkövető rendszerben. Az érintettek szerint ők mindig időben fizettek, és önerőből fejlesztették a gazdaságot, amely mára egy közösségi eseményeket is kiszolgáló lovardává vált.
A békés időszak 2025 elején szakadt meg: a lovarda bérlői állítják, hogy egy adminisztratív hiba és félreértés miatt kaptak fizetési felszólítást, amit rendeztek. Ennek ellenére a városvezetés összehívott egy rendkívüli testületi ülést, ahol zárt ajtók mögött felmondták a szerződésüket.
Szőke Péter polgármester másképp látja a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy döntésükkel nem a lovas életforma vagy a közösségi szerep ellen léptek fel, csupán a közérdeket és az önkormányzati vagyon védelmét tartják elsődlegesnek.
Elmondása szerint a bérlők másfél éves elmaradással fizették ki a díjat. Mivel a szerződés ezt nem tette lehetővé, a város felmondta a megállapodást.
Hozzátette, hogy az 1989-es megállapodás emellett elavult is volt, és a mai jogszabályoknak sem felel meg, és éppen ezért szerették volna „korszerűsíteni” azt. A polgármester úgy látja, hogy a bérlők azok, akik nem voltak együttműködőek.
A bérlők szerint „életük munkája” forog kockán
A lovarda jogi képviselője, Bereznai Henrik szerint a felmondás nemcsak jogilag kérdéses, de erkölcsileg is méltánytalan. Mint mondta, az önkormányzat módszere – zárt ülés, dokumentumok visszatartása – azt a célt szolgálta, hogy nyomás alá helyezzék a bérlőket. Úgy véli, a valódi szándék az, hogy újratárgyalják a szerződés feltételeit, vélhetően magasabb bérleti díjért cserébe.
A portál úgy tudja, hogy a bérlők a törökbálinti önkormányzat miatt súlyos gazdasági károkat szenvednek el. Esküvőket vagy rendezvényeket nem tudnak foglalni 2026-ra, partnereik pedig bizonytalanok, míg a fejlesztések leálltak.
A helyiek jelentős része a bérlők oldalán áll, hiszen a családokat sokan ismerik, és évtizedek óta segítették a város lakosságát különféle munkákkal.
Egyes képviselők – köztük Varga Zsolt – szintén a lovarda mellett szólaltak fel.
Az érintettek ugyan még bíznak a peren kívüli megoldásban, de nem zárják ki a jogi utat sem. „Készen állunk a jogi csatározásra is, de azok sosem végződnek jól” – mondta Joó András, az egyik bérlő.
A jelenlegi állás szerint a bérlők december 31-ig maradhatnak az Anna-hegyen. Hogy utána mi történik, az attól függ, sikerül-e megegyezniük a várossal egy új szerződésről. Ennek hiányában a három családnak 40 év után el kell hagynia a saját erőből felépített tanyáját.
Kiemelt kép: Lámák tiltakoztak a törökbálinti önkormányzat ülésén (Forrás: Facebook)











