Zelcsényi a közösségi oldalán osztott meg fotót az esemény előkészületeiről, amelyen a következő megjegyzés is olvasható:
„Nagykanizsán készülődünk!”
– írta a Tisza Párt programkoordinátora, hozzátéve, hogy „felspannolt hangulatban” várja az eseményt.
A poszt a 2021 végén átadott Kanizsa Arénában készült, amelyet az Orbán-kormány támogatásával építettek fel, ám amelynek befogadóképességét a helyi baloldal korábban túlzottnak nevezte – számol be róla a Magyar Nemzet.
A Tisza Párt rendezvényszervezője legutóbb június 12-én került be a hírekbe, miután a 444.hu beszámolója szerint:
„gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította is a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát. Zelcsényit költségvetési csalással gyanúsítják, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással. Ha bűnösnek találják, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.”
Az érintett ügy már 2019-ben feljelentéssel indult, az eljárás azóta tart. Zelcsényi Miklós korábban sportrendezvények szervezésében vett részt, többek között az Ultrabalaton futóversenyt is koordinálta. A sajtó információi szerint a 2017-es Budapestman Triatlon Országos Bajnokság szervezése miatt merültek fel ellene a vádak.
Kapcsolódó tartalom
Zelcsényi továbbra is tagadja bűnösségét, és hangsúlyozza ártatlanságát. Egy interjúban így fogalmazott:
„Tehát szabadlábon tudtam távozni. És ez számomra egy picit azért meglepetés volt.”
A beszámoló szerint egyébként még egy tisztasági csomagot is vitt magával a rendőrségre. A történtekre több ellenzéki politikus is reagált. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a következőket írta közösségi oldalán:
„Egyszerre szomorú és tanulságos Z. Miklós, a Tisza programfelelősének esete.
Szomorú azért, mert annak ellenére játszhat szerepet az ellenzék jelenleg legnépszerűbb pártjában, hogy a viselt dolgaira korábban többen figyelmeztettük a pártot
(közte maga Csőgör Péter egykori főnyomozó is, aki annak idején a triatlonszövetség ellenőrző testületének élén feltárta a visszaéléseket). Akkor az volt a válasz, hogy Z. sokat dolgozik, Csőgör pedig őrült (bárcsak több ilyen őrült lenne a rendőrségen).”
Hadházy hozzáfűzte: „Egy ilyen figura bevédése sok-sok ezer ellenzéki aktivista munkáját teszi feleslegessé.”
Kiemelt kép: Zelcsényi Miklós (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)











