A Magyar Nemzet által megosztott kutatás azon szavazók körében végzett adatfelvételen alapul, akik biztosra ígérik részvételüket egy most vasárnapi országgyűlési választáson, és megjelölték pártpreferenciájukat, vagy más válaszaik alapján egyértelműen besorolhatók valamelyik politikai táborhoz. Ebben a körben a kormánypártok ötpontos előnyt élveznek a Tisza Párttal szemben. Az év első felében tapasztalt mozgósító kampányok hatására csak a két vezető politikai erő tudta növelni támogatottságát.
A biztos szavazók körében a Fidesz–KDNP 47 százalékon áll, ami három százalékpontos emelkedést jelent a novemberi adatokhoz képest. Ugyanebben az időszakban a Tisza Párt hat százalékponttal erősödött, és 42 százalékos támogatottságot érne el a biztos szavazók körében. A közvélemény-kutatás szerint a
a két nagy párt erősödése a kisebb formációk rovására ment végbe.
A Demokratikus Koalíció támogatottsága 4 százalékra csökkent a tavaly novemberi 5 százalékról, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 3 százalékot ér el most, szemben a korábbi 7 százalékos eredményével. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szintén nem érné el a bejutási küszöböt, jelenlegi támogatottsága 3 százalék.
Kép forrása: Magyar NemzetA Real–PR 93. – amely elsősorban a vidéki közvéleményre fókuszál – fontosnak tartja a magyar társadalom egyik legmarkánsabb törésvonalának, a főváros és a vidéki térségek közötti különbségnek a vizsgálatát is. A mostani eredmények alapján ismét jelentős eltérés mutatkozik a budapesti és a vidéki választók pártpreferenciáiban.
A Fidesz–KDNP támogatottsága vidéken 52 százalékos a biztos szavazók körében, míg Budapesten ez az arány mindössze 31 százalék.
Ezzel szemben a Tisza Párt a fővárosban vezet, ahol 49 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg az ország többi részén 41 százalékon áll.
Háromból három
A Nézőpont Intézet júniusi felmérése szerint a Fidesz jelentős előnyt tudhat magáénak a fővároson kívül élők körében, ahol támogatottsága eléri a 46 százalékot, míg a Tisza Párt 38 százalékon áll. A kormánypárt leginkább a községekben szerepel erősen, ahol támogatottsága 57 százalék, míg Magyar Péter pártját a választók mindössze 32 százaléka támogatja. Ezzel szemben a Tisza Párt bázisa elsősorban a nagyobb városokban található.
Kapcsolódó tartalom
Még nagyobb kormánypárti előnyt mért július elején a Magyar Társadalomkutató, akik 8 százalékpontos előnyt vizionál a Fidesz–KNDP-nek a Tisza Párttal szemben, az aktív szavazó pártválasztók körében. A felmérésük szerint ha a választásokat most, 2025 első júliusi vasárnapján tartották volna, csak ez a két párt lépte volna át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.
Kiemelt kép: A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői a Szent István körúton az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)











