„Viharokra számítunk. Jó reményünk van arra, hogy ez kisebb lesz, mint a tegnap éjszakai volt, ezért azt kisebb károkkal fogjuk megúszni. Az itt dolgozó embereken biztosan nem múlik, mert jól képzett és elkötelezett emberek.
Ahogy egész éjszaka itt dolgoztak, itt fognak dolgozni ma és holnap is”
– fogalmazott a miniszterelnök Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (MAVIR) budapesti székháza előtt, közölte az M1 Híradó.
A kormányfő látogatást tett a MÁV-Volán Csoport Haváriaközpontjában is, az erről feltöltött videóban elmondta, hogy a vasúti közlekedést onnan próbálják baj esetén működőképes állapotba hozni. „Itt inkább fiatalemberek dolgoznak, lelkesek és elszántak” – mondta a miniszterelnök az MTI közlése szerint.
Haváriaközpont. Köszönjük az itt dolgozók kitartó munkáját! Az előrejelezések szerint ma és holnap várható még kiterjedtebb vihar, de a hétvégére fellélegezhetünk. Vigyázzunk egymásra!
Közzétette: Orbán Viktor – 2025. július 8., kedd
„Az, hogy tegnap este éjszaka sikerült sokat javítani a helyzeten, az leginkább az ő személyes elkötelezettségüknek köszönhető. Meg is köszöntük a munkájukat, de úgy látom, hogy a meló nem ért véget, mert az előrejelzések szerint ma is várható még olyan vihar, amely különösen a Pécs-Budapest vonalon, aztán utána Szolnok felé haladva okozhat nehézségeket” – közölte Orbán Viktor.
Hozzátette: egy dolog biztos, hogy az itt dolgozó embereken nem múlik semmi. „Innen vezénylik azokat az autóbuszokat is, amelyekkel a vasúti járművekbe beszorult utasokat szoktuk kimenteni és juttatjuk el őket a célállomásokra. Ez a szíve-közepe a védekezésnek havária idején” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor közölte: akik itt az előrejelzéssel foglalkoznak, úgy számolnak, hogy a mai és a holnapi nap még nehezebb lesz és utána talán könnyebbé válik a helyzet.
Ahogy arról korábban beszámoltunk a hirado.hu-n, Orbán Viktor szerint három területen okozott a hétfői nagy kiterjedésű és súlyos vihar komoly fennakadásokat a közszolgáltatásokban:
- a közlekedésben, amelyet elmondása szerint már tegnap este és éjszaka kezelt Lázár János;
- a vízellátási rendszerben;
- az elektromos áramellátásban.
„Egy adott időpontban volt 366 723 fogyasztó áram nélkül” – emelte ki, majd említést tett egy balesetről az Ócsa-Soroksár vonalon, ahol több mint 10 traverz dőlt ki. „Gondok voltak Baján, Kecskeméten, Szegeden, a Mátra és a Bükk tágabb térségében is” – sorolta a miniszterelnök, aki hozzátette: az érintett területeken egész éjszaka dolgoztak a helyreállításon a szakemberek.
Hétfőn késő este a miniszterelnök első beszámolójában arról beszélt közösségi oldalán, hogy a legjelentősebb viharkárok Észak-Magyarországon, a Balaton környékén, a budai agglomerációban és az Alföldön keletkeztek.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. budapesti székházában (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)











