A rendőrség bejelentette: nem indul eljárás a Budapest Pride résztvevőivel szemben

| Szerző: Bereznay István
Noha tiltott gyűlésen vettek részt, mégsem indul eljárás azok ellen, akik részt vettek a másfél hete megrendezett Budapest Büszkeség, vagy más néven Budapest Pride felvonuláson – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A police.hu oldalán megjelent közleményben emlékeztetettek  arra, hogy „egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

„A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett »Budapesti Büszkeség – Budapest Pride«-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta.”

idézték fel, utalva arra is, hogy a tiltó határozatot eljuttaták a szervezőkhöz is, „akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség azt írta, hogy ennek ellenére nem büntetik meg a menet résztvevőit. Mindezt úgy indokolták:

„A szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen. A fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.”

Arra nem tértek ki a közleményben, hogy a szervezőket szankcionálhatják-e valamilyen formában. Karácsony Gergely főpolgármester ellen korábban már nyomozás indult ez ügyben.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester (j) a Budapest Büszkeség rendezvényen (eredetileg Budapest Pride felvonulás) a Gellért rakparton 2025. június 28-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még