Ordas Eszter néhány hete még ambiciózus hangnemben beszélt a pártban betöltött szerepéről és a Tisza jövőjéről.
„Tartsunk ki mindannyian 26-ig, ha kell 26 tavaszáig, ha kell 25 őszéig. Mi itt vagyunk és készen vagyunk és veletek együtt közösen fogjuk ezt megcsinálni”– fogalmazott a politikus még Székesfehérváron a „Nemzet hangja”a szavazáson.
Kapcsolódó tartalom
Aztán hirtelen robbant a hír, hogy lemondott Ordas Eszter, a frakcióvezető július 15-ével mond le a közgyűlési mandátumáról – emlékeztet a Mandiner.
Ordas Eszter távozásának oka valójában Magyar Péter agresszív stílusa lehetett, amelyről Deák Dániel is beszélt.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy véli, hogy Ordas Eszter már a kezdetektől nehezen viselte a nyomásgyakorlást. Varga Judit csütörtöki interjúja, amelyben a volt igazságügyi miniszter felidézte, milyen traumákat élt át Magyar Péter természete miatt a házasságában, a tiszás politikusra is hatással lehetett és megerősíthette abban döntésében, hogy távozzon Magyar Péter csapatából.
Portálunk elsők között számolt be arról, hogy Varga Judit csütörtökön a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy
a Tisza Párt elnöke 14 hónapon át zsarolta őt egy titokban rögzített hangfelvétellel,
miközben a házasságuk alatt rendszeres érzelmi és fizikai bántalmazásnak volt kitéve. A Magyar Nemzet felidézte, hogy a volt igazságügyi miniszter korábban Hajdú Péter műsorában arról beszélt, hogy Magyar Péter mellett egy
bántalmazó, boldogtalan házasságban élt, amelyből jó ideje szeretett volna kilépni, ám Magyar Péter nem akarta elengedni, sem Varga Juditot, sem a jól fizető állásait, így folyamatosan zsarolta őt.
„Ha ebben a versenyben egy olyan embernek is, mint ez a Magyar Péter nevű képződmény, adnak pontokat, akkor én ebben a versenyben nem akarok indulni” – fogalmazott Varga Judit.
Kapcsolódó tartalom
„Az árulás nem teljesítmény, főleg nem a családunk elárulása” – így értékelte volt férje politikai teljesítményét az egykori igazságügyi miniszter. Varga Judit korábban a Hajdú Péternek adott interjúban arról is beszélt, hogy Magyar Péter közeli barátságot ápolt hogy Gulyás Gergellyel. Varga Judit elmondása szerint
Magyar Péter mindig a Miniszterelnökséget vezető miniszteren élősködött.
„Bekattant, hogy nem lesz pozíciója, és azt mondta, majd meglátom, mi fog velem történni. Akkor még képviselő voltam, a Fidesz EP-lista várományosa, és jelezte is, majd akkor akar megütni, amikor a legnagyobbat szólhat” – mondta az egykori miniszter.
Kapcsolódó tartalom
Varga Judit mellett többen kiálltak az elmúlt napokban, jelezve, hogy bántalmazóknak nincs helye a közéletben. Így tett többek között Orbán Viktor miniszterelnök is.
Kiemelt kép: Ordas Eszter, a Tisza Párt megválasztott fővárosi közgyűlési képviselője beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti a MOM Sport rendezvényközpontban 2024. július 6-án. (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)