„Hahó, Harcosok! Még tegnap este megérkeztem Marosvásárhelyről, a szombat már Budapesten indul. Melóval” – írta bejegyzésében Orbán Viktor, aki ezután bejelentette, hogy elkészült a 3 százalékos, fix kamatozású otthonteremtési hitelprogram. Emlékeztetett arra is, hogy
utoljára 2000-ben volt hasonló konstrukció Magyarországon, amit a „szocik eltöröltek, és devizahitelbe kergették az országot. Bravó…”
„Az Otthon Start Program kész, lakásra fel, fiatalok és hosszabb ideje fiatalok, tiétek a terep! De a munka nem áll meg, ma már egy lakásfelújítási programon dolgozom, ez is százezreknek nyújt majd segítséget. Szeptemberig elkészülünk vele” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor posztjában említést tett Ordas Eszter pénteki bejelentéséről is, miszerint lemond a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetői posztjáról és mandátumáról. Ordas hivatalos közleményben családi okokra hivatkozott, Deák Dániel politológus több forrásra támaszkodva azt mondta, hogy valójában nem tudta tovább elviselni Magyar Péter agresszióját.
Kapcsolódó tartalom
„Közben a Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is. A fővárosi frakcióvezető lelépett. Egy nő. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Nincsenek véletlenek. Ami sok, az sok, és az igazság mindig kiderül. Vajon ki lesz a következő?”
– írta Orbán Viktor.
A miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is kapcsolatba lépett a a Harcosok Klubja nevű informális, közvetlen kommunikációs csatornával. Július elején például a Pride-felvonulással kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, külön kiemelve a nemzeti szimbólumok használatát: „Akárminek is gondolja magát, nem szórakozhat a nemzeti szimbólumainkkal.”
Ugyanebben az üzenetben belpolitikai tervekről és külpolitikai állásfoglalásról is szó esett, például arról, hogy a kormány segíteni kívánja a fiatalok lakáshoz jutását, valamint hogy szerinte „Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem Ukrajnát.”
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad Marosvásárhelyen a Petry Látványmûhely és Múzeumban 2025. július 4-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher)