„Az ukrán média szerint a Voks 2025 és a magyar emberek döntése nem érdekes, mert majd jön Magyar Péter, aki támogatja Ukrajnát és annak uniós tagságát” – mondta egy közösségi oldalára feltöltött videóban a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Menczer Tamás három példát is felhozott, hogy alátámassza ezen állítását. Elsőként Szerhij Szidorenkot, „Zelenszkij kedvenc újságíróját” említette, aki támogatja a kormányváltást Magyarországon. Ő, utalva Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatára úgy fogalmazott: „Orbán teljesen elszigetelődött. Azzal számolnak, hogy amikor Magyarországon kormányváltás történik, a folyamat újraindulhat.”
Kapcsolódó tartalom
Egy másik ukrán forrást is említett, ahol úgy fogalmaznak: „Orbán szisztematikusan Ukrajna európai és euroatlanti integrációját, Magyar Péter pragmatikusabb és barátságosabb álláspontot képvisel.”
Szintén egy ukrán hírportál állította, hogy Magyar Péter Ukrajnához való viszonyában inkább Ukrajnához áll közel.
Menczer Tamás szerint, Zelenszkij nem fogadja el, hogy a magyarok nemet mondtak országának uniós csatlakozására, ezért várja és segíti Magyar Pétert, továbbá össze is játszik vele. Mint mondta: „Hasonló a hasonlóval.”
Kapcsolódó tartalom
Videója végén hangsúlyozta, „a szuverenista Orbán-kormány a magyarok (Voks 2025 konzultációban kinyilvánított) döntését meg fogja védeni, majd üzent az ukrán elnöknek.”Menczer Tamás hozzátette: „Zelenszkij ne szóljon bele a magyarok dolgába.”
Kiemelt kép: Menczer Tamás a hirado.hu REFLEX című műsorában 2025.06.03-án (Fotó:hirado.hu/Horváth Péter Gyula)