A bejegyzés szerint a bizottság három témában is tárgyal majd. Többek között a Településtervhez érkezett több mint ezer véleményről és annak értékeléséről, a Rákosrendezőhöz kapcsolódó közlekedési fejlesztésekről és jogalkotási javaslatokról, valamint a Gubacsi híd állapotáról, a leállított vasúti fejlesztésekkel összefüggésben. Az ülés hétfőn reggel 9 órakor kezdődik.
Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, hétfő este megszavazták a fővárosi költségvetést, amelynek értelmében húszmilliárd forinttal emelkedik Budapest folyószáma-hitelkerete. A testület 19 igennel, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának 10 nem szavazata ellenében és 3 tartózkodás mellett döntött a hitelkeret megemeléséről a Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte előterjesztés részeként, amelynek célja a fővárosi önkormányzat idei költségvetésének aktualizálása. A büdzsét módosító rendelet értelmében a főváros augusztus 1. és szeptember 19. között legfeljebb 80 milliárd forint összegű folyószámla-hitelt vesz igénybe.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetõje felszólal a Fõvárosi Közgyûlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. február 26-án. (Fotó: MTI/Purger Tamás)