Orbán Viktor a bejegyzését úgy indította, hogy Kapu Tibor egy hete az űrben, 15 millió magyar büszke rá. Úgy folytatta, hogy a Pride-nak nincs köze a büszkeséghez.
„Fel nem foghatom, hogyan hajíthatja valaki a földre a kokárdát. Akárminek is gondolja magát, nem szórakozhat nemzeti szimbólumainkkal. Sok milliónyian vagyunk, akiknek ez fontos. A másság nem ad erre felmentést” – fogalmazott.
Orbán Viktor jelezte a tagoknak, hogy szerdán egész nap kormányülés lesz: a nyáron több otthonteremtési programot is elindítanak, s ezeken hónapok óta dolgoznak.
Az első kész. Az első lakás vásárlásában segítünk a fiataloknak. Háború és szankciók ide vagy oda, a céljainkat megvalósítjuk. Rövidesen mondom a részleteket – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor szerint jó hírt jelentenek be 695 kistelepülésnek, s arra kérte a csoporttagokat, hogy figyeljék a híreket , majd megköszönte a javaslatot Tarnazsadány és a szomszédos falvak polgármestereinek.
A miniszterelnök végül úgy zárta a bejegyzést, hogy „Harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen! Még 284 nap.”
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok klubja – A kezdet elnevezésű rendezvényen 2025. május 18-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher)