A Ripost által megszólaltatott adatvédelmi szakértők súlyos vádakat fogalmaztak meg a Tisza Párttal szemben: szerintük a párt működése kísértetiesen emlékeztet a hírhedt szcientológiai egyház adatgyűjtési technikáira.
A szcientológusok évtizedek óta kritika tárgyát képezik, amiért titkos listákon tárolják híveik magánéleti, egészségügyi és akár zsarolásra is felhasználható adatait. A magyarországi szcientológusok Váci úti központjában évekkel ezelőtt adatvédelmi razziát tartottak, ahol több százládányi érzékeny dokumentumot foglaltak le. Az ezekben található információk között nemcsak a tagok, hanem azok családtagjai, ismerősei is szerepeltek – nevükkel, szexuális szokásaikkal, egészségi állapotukkal együtt.
Ugyanez a minta tűnik fel a Tisza Párt körüli, kibontakozó adatvédelmi botrányban. A párt egyes aktivistái – visszaemlékezéseik szerint – már a beszervezés pillanatától szektaszerű működésre gyanakodtak.
(Forrás: Ripost)Mélyinterjúk során személyes titkaikat osztották meg, mit sem sejtve arról, hogy ezeket az információkat rögzítik, majd nyilvántartásba veszik.
A Ripost birtokába került listákon olyan kifejezések szerepelnek, mint: „piás”, „szabadszájú”, „könnyen befolyásolható”, valamint egészségügyi és szexuális természetű adatok is.
A szcientológiai egyházban korábban alkalmazott eljárások közé tartozott például az úgynevezett „auditálás”, amely során a hívők tudatmódosulást előidéző állapotba kerültek, és rendkívül intim kérdésekre kellett válaszolniuk – ezek között olyanok is szerepeltek, mint szexuális kapcsolatok felsorolása név szerint, illetve részletes beszámoló esetleges perverziókról. A megszerzett adatokat az egyház gyakran etikai dossziékba rendezte, amelyekbe az érintettek később sem tekinthettek be, törlésüket sem kérhették.
A Tisza Pártnál jelentkező személyek állítása szerint hasonló mélyinterjúkat készítettek velük, amelyek célja minden jel szerint nem csupán politikai profilalkotás volt.
Több egykori aktivista elmondta: később illegálisnak minősülő vagy a törvényesség határát súroló feladatok elvégzésére kérték őket – például álprofilok létrehozására a közösségi médiában, vagy tömeges hamis kommentek írására.
Kapcsolódó tartalom
A párt belső működésére vonatkozó visszaemlékezések alapján a tagokat arra utasították, hogy legalább két hamis Facebook-profilt hozzanak létre saját oldaluk mellett. Sokan csak később eszméltek rá, mibe is keveredtek – addigra azonban már kiszolgáltatottá válhattak a rájuk vonatkozó információk révén.
(Forrás: Ripost)Adatvédelmi szakemberek szerint joggal feltételezhető, hogy a Tisza Párt által alkalmazott technikák nemcsak etikátlanok, hanem súlyosan törvénysértőek is lehetnek – különösen, ha azokat manipulációra, vagy a résztvevők kompromittálására használják fel.
A korábbi szcientológus botrányhoz hasonlóan most is felmerül a gyanú: tudatos adatgyűjtés és pszichológiai nyomásgyakorlás történik – politikai célok érdekében.











