Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Lánchíd-botrányban is érintett Vig Mórt, akit ezúttal egy hetvenmillió forintos csalássorozatban találtak bűnösnek. Az ítélet még nem jogerős.
Vig Mór testvére nem más, mint az a Vig Dávid, aki hosszú éveken keresztül korrupcióval vádolta a magyar kormányzatot, a hazai igazságszolgáltatás ügyében pedig éles kritikákat hangoztatott. Tehette, hiszen 2011 és 2016 között Soros György alapítványának, vagyis az Open Society Foundations Emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott, majd az ELTE kriminológiai tanszékén kapott katedrát, hogy aztán a Soros-hálózat hazai zászlóshajójának, az Amnesty International Magyarországnak legyen 2018-ban az igazgatója. Testvérét, Vig Mórt ezúttal két társával együtt állították bíróság elé. Harmadik társukat nemzetközi körözés alatt álló személyként tartják nyilván.
Az ügyészség vádirata szerint 2018 szeptemberétől több mint fél éven keresztül a vádlottak összesen harminckét személyt tévesztettek és károsítottak meg, további nyolc embert pedig megkíséreltek megtéveszteni. Több mint hetvenmillió forinthoz jutottak ezáltal, de további tizenhatmillió forint megszerzésére is kísérletet tettek.
Vig Mór vélhetően nem most különbözött össze először a törvénnyel: ellene 2023 novemberében egy számlagyár működtetésével kapcsolatban indult eljárás. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a Lánchíd felújításához kapcsolódó közbeszerzési eljárásban is érintett lehetett.
Mint arról a hirado.hu is beszámolt: amikor Karácsony Gergely átvette hivatali elődjétől, Tarlós Istvántól a város vezetését, már mindenre kiterjedően elő volt készítve a Lánchíd felújításának ügye. Karácsonyék azonban mégis behúzták a kéziféket.
Arra hivatkozva írtak ki új tendert, hogy ők majd alacsonyabb árat fognak elérni. Pont a fordítottja történt. Az új közbeszerzést a korábbi győztes, vagyis az A-Híd Zrt. nyerte el, ám a végszámla közel ötmilliárd forinttal nagyobb összegről szólt, mint amit Tarlós István jóváhagyott.
A korábbi városvezetés által megálmodott teljes projekt 35 milliárd forintba került volna. A Karácsony-féle kivitelezést valóban „csak” 27 milliárd forintért végezték el, csakhogy a Tarlós-féle közbeszerzés jóval gazdagabb volt, tartalmazta például a Széchenyi tér és a Váralagút felújítását is. Ha csak a híd költségeit vetjük egymás mellé, akkor azt látjuk, hogy Tarlósnál 21,8 milliárd forintba került volna, míg a Karácsonyék által 2020. december 18-án elfogadott pályázatban már 26,75 milliárdos árban egyeztek meg.
Kapcsolódó tartalom
Ebből a húsos fazékból falatozott az Amnesty International Magyarország igazgatójának a testvére. Sajtóinformációk szerint két év alatt 1,4 milliárd forint ment az A-Híd Zrt.-től Vig Mór cégéhez, amelyet akkortájt nemes egyszerűséggel számlagyárként emlegettek. A közel másfél milliárdból 900 millió forintot készpénzben fel is vettek Vig Mór magánszámlájáról, illetve ügyvédi letéti számlájáról.
Az igazán fontos kérdésre egyelőre még nincs válasz. Ez pedig az, hogy a Lánchíd felújítása mögé rejtve a csődközeli helyzetben lévő főváros pénztárcájából valóban kigurulhatott-e közel egymilliárd forint egy frissen elítélt bűnözőhöz? És ha igen, akkor onnan hová és kihez gurulhatott tovább a budapestiek pénze?
Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a felújított Lánchíd átadásán a híd budai hídfőjénél 2023. augusztus 4-én. Mögötte Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azóta már lemondott vezérigazgatója (b2) és Csohány András, a kivitelező A-Híd Zrt. vezérigazgatója (b3). A híd rekonstrukciója 2 év 5 hónapig tartott, és bruttó 26,7 milliárd forintba került (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)