„Elég nagy baromság lenne lemondanom” – válaszolt Óbuda polgármestere a távozását sürgetőknek

| Szerző: hirado.hu
Óbuda–Békásmegyer DK-s polgármestere, Kiss László határozottan visszautasította, hogy távozna hivatalából. A politikus – aki kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban súlyos korrupciós vádak miatt – kijelentette: az ellene indított eljárás politikai indíttatású, az ügyészség pedig szerinte „váltakozva hazudik és csúsztat”.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, Kiss László III. kerületi DK-s polgármester korrupciós ügyek gyanúja miatt még tavaly augusztus 14-én került előzetes letartóztatásba. A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP támogatásával megválasztott politikus a bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt csaknem egy évig rácsok mögött volt, ahonnan egy hónappal ezelőtt szabadult azzal, hogy ügyében a rendőrség továbbra is gyűjti az adatokat. A Fővárosi Törvényszék verdiktje tehát nem azt mondta ki, hogy Kiss László ártatlan lenne, ügyében változatlanul tovább folyik a nyomozás.

A hirado.hu megkeresésére Puskás Péter, a kerületi közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője a polgármester lemondását és új választásokat követelt: mint mondta, a kialakult helyzetben „új választást kell kiírni Óbudán, hogy végre olyan emberek kezébe kerüljön a kerület sorsa, akik az itt élőkért akarnak dolgozni, s nem a saját zsebüket tömködik”.

„Nincs okom, hogy lemondjak, ez elég nagy baromság lenne”

– mondta Kiss László a Népszava Törésvonal című műsorában.

A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármester hangsúlyozta: az ügyészség egyetlen szerződés esetében sem állította, hogy túlárazás történt volna, és rámutatott arra is, hogy a kerületben évente közel ezer szerződés születik, amelyek közül csak elenyésző szám kerül közvetlenül a polgármester elé. Kiemelte, hogy a megbízásokról nem egy személyben dönt: a felelősség az önkormányzati képviselő-testületet, illetve az alá tartozó szervezeti egységeket terheli. Mint mondta, ő a politikai, nem pedig a jogi felelősséget viseli a döntésekért.

A polgármester szerint az ellene indult nyomozás egy szélesebb körű politikai összeesküvés része, amelynek valódi célpontja nem a személye, hanem Karácsony Gergely főpolgármester lehetett.

Kiss László arról is beszélt, hogy tervei szerint több büntetőfeljelentést is tesz azokkal a szabálytalanságokkal kapcsolatban, amelyeket az elmúlt időszakban tapasztalt.

Kiemelt kép: Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), a III. kerület polgármestere felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2024. április 24-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még