A Kúria szerint jogszerű volt a rendőrség döntése a Pride betiltásáról

| Szerző: hirado.hu

A Kúria megerősítette a rendőrség döntését: törvényesen tiltották meg a Pride napjára tervezett szivárványos menet megtartását. A testület szerint a szervezők nem működtek megfelelően együtt a hatóságokkal, és a rendezvény célja több ponton is sértette a gyülekezési jogról szóló szabályokat.

Péntek délelőtt közzétett határozatában a Kúria kimondta: jogszerűen járt el a rendőrség, amikor megtiltotta a június 28-ára bejelentett szivárványos menet megtartását. A döntéssel véglegessé vált, hogy az aznapi demonstráció a Pride rendezvényével egy időben nem valósulhat meg a fővárosban.

A bírósági eljárás még május végén indult, amikor jogvédő szervezetek bejelentést tettek a szivárványos menet megrendezésére Budapest belvárosában.

A rendőrség az alaptörvény, valamint a gyülekezési törvény friss módosításaira hivatkozva nem engedélyezte az eseményt. A szervezők ezután a Kúriához fordultak, amely első körben új eljárás lefolytatására kötelezte a rendőrséget, mivel az indoklást nem találta elégségesnek.

Indoklásuk szerint a szervezők célja az volt, hogy a Pride rendezvényét próbálják ilyen módon bejelenteni, vagy ha nem is ez volt a szándék, az esemény könnyen annak minősülhetett volna.

A rendőrség ezt követően jóváhagyta a gyűlést, ám mivel ez a döntés közvetlenül az esemény előtt született meg, a szervezők június 28-ára, vagyis a Pride napjára kérték annak áthelyezését. A hatóság ezt új bejelentésként kezelte, és ismét megtiltotta annak megtartását.

A döntést újra megtámadták, azonban a Kúria második határozatában már a rendőrség álláspontját találta megalapozottnak. A testület szerint a szervezők nem adtak egyértelmű válaszokat a rendezvény tartalmát érintő kérdésekre, és ezzel akadályozták a hatóságot a szükséges körülmények tisztázásában.

A Kúria azt is megállapította, hogy bár nem áll rendelkezésre közvetlen bizonyíték arra, hogy a bejelentett esemény a 30. Budapest Pride lett volna, a tervezett felvonulás céljai – köztük a transzneműek nem- és névváltoztatási jogának hangsúlyozása olyan tartalmakat hordoztak, amelyek ellentétesek az alaptörvénnyel és a gyülekezési törvénnyel.

„Ismét precedensértékű döntést hozott a Kúria” – írta blogbejegyzésében ifj. Lomnici Zoltán.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben rendezte volna meg június 28-án a Budapesti Büszkeség rendezvényt. Hozzátették: „Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amellyel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében a történtekre úgy reagált, „jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna”. 

Szentkirályi Alexandra a döntés után arról számolt be, hogy a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója a Fővárosi Közgyűlés elé viszi a Pride ügyét. Hozzátette: „A főpolgármester nem dönthet egyedül arról, hogy az egyébként csődben lévő főváros még egy pride parádét is megszervezzen. A budapestiek nagy része nem támogatja, hogy gyerekek elé, nyílt utcára vigyék felnőttek szexualitását. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nemrég a témával kapcsolatban leszögezte, hogy a rendőrség a gyülekezési törvény alapján bírálja el a Budapesti Büszkeség rendezvény bejelentését.

Kiemelt kép: Az LMBTQ-közösség fesztiválja, a 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevői (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ajánljuk még