Szentkirályi Alexandra kiemelte: „Mi a világon semmi mást nem csináltunk, mint bemutattuk cenzúrázva, 18 éves életkor fölé állítva a posztot, hogy a bécsi Pride-on milyen látvánnyal találkoznak a gyerekek néhány perc alatt”.
A konzervatívsággal nem vádolható Facebooknak még ez is sok volt
– tette hozzá.
„A főpolgármester eközben cenzúra nélkül teremtené meg a lehetőségét annak, hogy felnőtt férfiak és nők nemi szerveit, szexualitását, obszcén kiírásait, viselkedését nézzék gyerekek”, mindezt a csődben lévő főváros szervezésében, a nemzet fővárosának utcáin, a budapestiek, a közgyűlés megkérdezése nélkül – fogalmazott a politikus.
Szentkirályi Alexandra megjegyezte:
azért az mégiscsak nonszensz, hogy Budapestnek jelenleg főpride-mestere van főpolgármester helyett, pedig a városnak vezetőre lenne szüksége.
A politikus közölte, Budapesten is a gyermekek jogai az elsők, felnőtt emberek szexualitásának a nyílt utcán nincs semmi keresnivalója előttük – írja az MTI.
Kiemelt kép forrása: Szentkirályi Alexandra/Facebook