Fordulat a Palatinuson tragikus módon elhunyt hatéves kislány ügyében

| Szerző: Kaiser László
Nem a gyerekmedencében, hanem a mélyebb, nagy strandmedencében történt a tragédia.

A Palatinus strandon június 14-én, szombaton délután egy hatéves kislány életét vesztette. A fürdőzők jelezték az úszómesternek, hogy a kislány nincs jól, a gyermek életéért két órán át küzdöttek az úszómesterek és a mentők, azonban nem jártak sikerrel.

Ezt követően rendőrségi eljárás és belső vizsgálat indult.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. üzemeltetője megerősítette, hogy a baleset nem a gyerekmedencében, hanem a több mint 2500 négyzetméteres, 140 centiméter mély strandmedencében történt, ahol felnőttek is fürdőztek – írja a Magyar Nemzet.

Kiderült az is, hogy a fürdőző vendégek az ott szolgálatban lévő úszómesternek jelezték, hogy baj van. Bár az úszómester és a mentők mindent megtettek, amit lehetett, a gyermek életét nem sikerült megmenteni.

„Amikor láttam, hogy nem a mentőhelikopterbe teszik be, hanem a mentőautóba, már tudtuk, hogy nem sikerült visszahozni őt”

– részletezte az eseményeket egy szemtanú.

A BGYH belső vizsgálata továbbra is folyamatban van, a rendőrség is vizsgálja az eset körülményeit.

A kiemelt kép illusztráció. Fürdőzők a margitszigeti Palatinus strandon (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még