A főváros csődben, de szépen gyarapodik a Budapesti Közművek vezérigazgatójának magánvagyona

| Szerző: hirado.hu
A főváros csődben, de a Gyurcsány-korszak egyik háttéremberének, Mártha Imrének a magánbiznisze rekordot döntött.

Szépen fialt 2024-ben Mártha Imre cége, a Lázár Houses Kft. Az üzletember biztos kézzel vehette ki az osztalékot abból a vállalkozásból, amellyel kapcsolatban már 2022-ben felmerült, hogy csupán a milliárdok eltüntetését szolgálja – számolt be a Magyar Nemzet.

A lap kiemelte, hogy

több mint tízszeresére növekedett egy év alatt az az összeg, amelyet a Mártha Imre tulajdonában álló Lázár Houses Kft. a befektetett pénzügyi eszközökre szánt.

A Budapesti Közművek (BKM) vezérigazgatójának cége a 2024-es pénzügyi beszámoló tanúsága szerint ezen a soron 23,95 millió forintot könyvelt, míg egy évvel korábban még csak 2,5 milliót.

A lap kiemelte, hogy a 21,35 millió forint tartós kölcsön formájában jelent meg, amelyet a társaság egy részesedési viszonyban álló másik vállalkozásnak adott.

Az értékesítés nettó árbevétele 98,3 millió forint volt, ami több mint 13 százalékos növekedést jelent az előző évi 86,7 millió forinthoz képest. A társaság pénzügyi likviditása is jelentősen javult: a pénzeszközök több mint duplájára, 55,2 millió forintra emelkedtek, így a likviditási ráta 4,62-ről 12,92-re nőtt. A társaság adózott eredménye 58 millió forint volt, amelyből

23,5 millió forint osztalékot vett fel Mártha Imre.

A lap emlékeztet, hogy korábban a vállalkozással kapcsolatban felmerült, hogy kamucégről lehet szó. A BKM vezetője luxusnyaralásai és zavaros ingatlanügyei miatt került a sajtó figyelmébe.

Becslések szerint a legalább ötvenmilliárdos ingatlanvagyonát a közvetlen családtagjaiból álló Lázár Houses Kft.-ben rejtette el, amelynek tulajdonában számos értékes ingatlan áll. A papíron ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégnek nem volt és most sincs az interneten elérhető referenciája, honlapjuk már eltűnt, ami azt a gyanút kelti, hogy

a sokmilliárdos ingatlanvagyon elrejtésére szolgáló díszletcégről van szó.

Kiemelt kép: Mártha Imre és Karácsony Gergely főpolgármester 2020. március 9-én.  (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még