„A Voks 2025-öt megindítottuk ezelőtt egy-két hónappal, ami ugye az ukrán európai uniós tagság megakadályozását célzó kezdeményezés. Ez egy erősebb kifejezése a politikai erőviszonyoknak, mint maga az európai parlamenti választás volt. Ott el kell menni, be kell ikszelni valamit, jó napot. Itt azonban nem ez a helyzet, valamit el kell olvasni, meg kell érteni, ki kell tölteni, el kell vele fáradni a postára és vissza kell küldeni” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta: azok, akik részt vesznek a Voks 2025-ben, vélhetően „nem állnak tőlünk távol”, hiszen nemcsak meghallották a Fidesz hangját, hanem eleget is tettek a felhívásnak.
„Arra a kérésünkre, hogy ne csak meghallják, hanem tegyenek is valamit, fejezzék ki a véleményüket – nem is olyan egyszerű dolog ez, mint ahogy gondoljuk. Különösen, hogyha kilopkodják a postaládákból a tiszások a szavazólapokat. De azt kell mondanom, hogy kétszer annyian, legalább kétszer annyian tették meg a Voks 2025 keretében, mint amennyien megtették ugyanezt, amikor a Tisza Párt rendezett egy pártalapon futó szavazást ugyanebben a kérdésben”.
A videóhoz írt szövegben Menczer Tamás megjegyezte:
„A Voks 2025-öt már kétszer annyian küldték vissza, mint a Tisza Párt szavazását. Még 8 nap! Szóljatok mindenkinek! Világos üzenetet küldünk Zelenszkijnek: NEM!”
A Voks 2025 nevű akció továbbra is zajlik – a Fidesz–KDNP továbbra is arra biztatja támogatóit, hogy postán juttassák vissza a kitöltött szavazólapokat, ezzel is jelezve véleményüket Ukrajna EU-tagságának ügyében.