Az MTI-hez eljuttatott közleményben a Momentum kiemelte, a kormányváltás nem cél, hanem egy lépés a „rendszerváltás” irányába. A Momentum a rendszerváltás beteljesüléséért és egy nyitott, sokszínű, a teljesítményt, a tehetséget, valamint a szorgalmat jutalmazó ország megteremtéséért jött létre – írták.
Hozzátették, ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon és egy következő választáson, se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza; ezen lépés – a kormányváltás – érdekében hozta meg a párt döntését. A Momentum szerint a kormányváltás után rendszerváltásra is szükség van. „A rendszerváltás és a demokratikus átmenet” legfontosabb első elemei közé tartozik, hogy az új Országgyűlés a lehető legrövidebb időn belül biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, adjon az országnak új média- és választójogi törvényt – közölték.
A közlemény szerint a Momentum a következő tíz hónapban minden erejével azon lesz, hogy Magyarországon megvalósuljon a kormányváltás és hogy – minél szélesebb társadalmi egyeztetéssel – lefektesse „a rendszerváltás és a demokratikus átmenet” garanciáit.
Kiemelt kép: A Momentum képviselői színes füstgyertyákkal a kezükben, miután a képviselők 136 igen, 27 nem szavazattal fogadták el a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítását, valamint az ehhez kapcsolódó jogszabályok megváltoztatását az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. március 18-án (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)