A közleményben kliemelik, hogy a valós helyzet ezzel szemben az, hogy erről is, mint minden budapesti gyülekezésről a Budapesti Rendőr-főkapitányság mint gyülekezési hatóság jogosult dönteni.
A Kúria a gyülekezési hatóság tiltó vagy korlátozó határozatát jogosult felülvizsgálni a szervezők keresetére. Ebben az esetben is ezt történt.
A Kúria megállapította, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 6/A. §-ában írt tényállási elemekre irányuló bizonyítás, megállapított tényállás és indokolás hiányában a gyűlés megtiltása, mint jogkövetkezmény alkalmazása alaptalan volt, ezért annak törvényességéről érdemben nem lehetett dönteni. A Kúria ítélete és az arról kiadott közlemény a Kúria honlapján olvasható.
A Kúria a gyülekezési hatóságot a tiltó határozat megsemmisítése mellett új eljárásra utasította, és ítéletét olyan időpontban hozta meg, hogy a gyülekezési hatóság még a vasárnapi gyűlés tervezett időpontja előtt új döntést hozhasson.
Kiemelik:
„Sajtóhírek szerint a gyülekezési hatóság ilyen határozatot nem hozott, ehelyett tudomásul vette a bejelentést, ezzel megnyitva az utat a gyűlés megszervezése előtt. A bejelentett gyűlés tudomásul vétele ellen nincs helye jogorvoslatnak, ezért azzal kapcsolatban a Kúriának semmilyen döntési lehetősége nincs.”
Hozzátették, hogy a valótlan tartalmú, ezért a bírói tekintélyt súlyosan sértő közleményeket a Kúria határozottan visszautasítja, és megfontolja további törvényes intézkedések megtételét.











