A képviselők felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy
a BKK és a BKV esetében a folyamatban lévő vezérigazgatói pályázatot nyilvánítsa eredménytelenné, majd változatlan tartalommal hirdesse meg újra, harminc napos határidővel.
A testületnek Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) és Orbán Árpád (Tisza Párt) tett javaslatot a BKV Zrt. működésében kialakult vezetési válság és korrupciógyanús szerződések miatt alapítói döntésekre, a kialakult helyzet tisztázására, a felelősség feltárására és a jövőbeni visszaélések megelőzésére.
A képviselők 21 igen szavazattal megállapították, hogy a főpolgármester Bolla Tibor BKV-vezér felmentése és Takács Péter megbízása során szmsz-ellenesen gyakorolta két ülés közötti jogköreit. A főpolgármesternek a következő ülésen javaslatot kell tennie a BKV vezetőinek integritási, illetve a társaság gazdálkodási, közbeszerzési tevékenységének átfogó, szabályossági szempontú átvilágítására, egyúttal felkérték a BKV felügyelőbizottságát, hogy vizsgálja ki az elmúlt nyolc évben kötött informatikai, takarítási szerződések körülményeit.
A BKV-val kapcsolatos előterjesztések összevont vitájában Lehoczki Ádám (Fidesz–KDNP) úgy fogalmazott, átláthatatlan és nem nyilvános a pályázati rendszer, amit a Tisza kialakított. Szepesfalvy Anna (Fidesz–KDNP) szerint abban konszenzus van a képviselők között, hogy nem akarnak együtt dolgozni a mostani cégvezetőkkel, és úgy vélte, a Tisza „addig machinálta a pályázati kiírást és az elbírálás folyamatát”, amíg az lett a vége, hogy sok cégről még csak nem is döntöttek. A képviselő szerint a Tisza képviselői megegyeztek a városvezetéssel, „ki hová hozza az embereit”. Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz–KDNP) azt firtatta, milyen kapcsolatban volt Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) Fuzik Zsolttal, a BKV volt informatikai igazgatójával.
Kapcsolódó tartalom
Bujdosó Andrea (Tisza) szerint „van annak bája”, hogy az a Fidesz bírálja a pályázatelbírálási rendszert, amelyik nem vesz részt a testület munkájában. Vitézy Dávid emlékeztetett, a BKV 2019-ben kötötte az informatikai szerződést a SYS-szel, amikor Szentkirályi Alexandra főpolgármester-helyettes volt, és felvetette: a Fidesz–KDNP frakciója miért nem kérdezi meg a mostani frakcióvezetőjét, miért kötöttek szerződést a társasággal, miért szervezték ki a BKV-tól az informatikát és miért a B+N-t bízták meg a takarítással.
Úgy vélte, Karácsony Gergely főpolgármesternek pedig arra kell választ kell adnia, hogy miért maradtak ezek a szerződések hatályban. Elmondta: ismeri Fuzik Zsoltot, aki akkor volt a BKV informatikai igazgatója, amikor ő felügyelőbizottsági tag volt. A fideszesekhez szólva megjegyezte: „ha valaki beengedte a fővárosi cégekhez a bűnszervezetek, azok önök voltak”.
Úgy vélte, egy „MSZP–Fidesz összeborulás” van a közgyűlésben, és példaként említette, hogy az orosz metrókocsik ügyében is „megvolt az együttműködés a régi baloldal és a jobboldal között”, továbbá ezt az együttműködést bizonyítja, hogy „a NER takarítócége és informatikai cége is meg tudta vetni a lábát a BKV-nál”.
Karácsony Gergely közölte: semmi nem támasztja alá, hogy „a BKV-tól kitoltak pénzeket”.
Emlékeztetett rá: a bűnszervezetet 2021-ben leplezték le, a városvezetés pedig „megörökölte” a szerződéseket. Jelezte: nincs kifogása az ellen, hogy ismét átvilágítsák a cégek működését.
A cégvezetői pályázatokkal kapcsolatban megjegyezte: „politikai lózungnak” gondolja, hogy egyes képviselők generálisan megkérdőjelezik a cégvezetők tisztességességét, csak azért, mert a fővárosi cégek élén dolgoztak az elmúlt öt évben. Megjegyezte: a közgyűlésben tapasztalható „hektikus helyzet”, a kormányzati megszorítások és a politikai nyomás „nem hozza tömött sorokban a tehetséges pályázókat”, miközben a jelenlegi cégvezetők „fényévekkel jobbak” a többi pályázónál.
A képviselők egyhangúlag támogatták Vitézy Dávid javaslatát, hogy a főváros hárommillió forinttal támogassa a Budapest100 építészeti és kulturális fesztivált.
Kapcsolódó tartalom
Keszthelyi Dorottya (Demokratikus Koalíció) javaslatára a főpolgármesternek el kell járnia a főispánnál az állami augusztus 20-i tűzijáték környezeti ártalmainak csökkentése érdekében. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt tíz párakaput ajánlott fel, ezeket a főváros forgalmas pontjaira fogják kihelyezni nyárra.
Orbán Árpád (Tisza Párt) javaslatára a képviselők egyhangúlag döntöttek arról, mentálhigiénés programot indítanak a budapesti fiatalok számára, ehhez legalább négy, a főváros tulajdonában álló ingatlant jelölnek ki, az üzemeltetésről egyeztetnek a civil szervezetekkel.
A képviselők többsége ezúttal sem fogadta el a Fidesz–KDNP javaslatát az új fővárosi drogellenes stratégia kidolgozására.
A képviselők ugyancsak nem szavazták meg Szécsényi Dániel és Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz–KDNP) javaslatát a főváros versenyképességi stratégiájának megalkotására.
Vitézy Dávid javaslatára azonban döntöttek arról, hogy javítják a II. János Pál pápa tér közbiztonságát és köztisztaságát, Gál József (Podmaniczky Mozgalom) javaslatára megvizsgálják a BKV Zrt.-nél a talált tárgyak ügyintézési rendjét, hogy az jobban igazodjon az utasok igényeihez.
A Karácsony Gergely főpolgármester által benyújtott javaslatot 22 igennel, a Fidesz–KDNP tíz fővárosi képviselőjének tartózkodása mellett fogadta el a testület.
Az elfogadott javaslathoz mellékelt hatásvizsgálat szerint a szabályozás könnyebbé teszi a közérdekű adatok megismerését, a fővárosi önkormányzat és intézményei működésének megismerését, civil kontrollját, ami hosszabb távon az integritás magas fokának fenntartását segíti.
Azt írták, a fővárosi önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségének lehető legteljesebb körű biztosítását.
Az átlátható működés nem rendkívüli vagy eseti kötelezettség, hanem a rendes működés része, ezért az önkormányzat a szabályozási és működési folyamatait is ennek megfelelően kívánja alakítani. Mivel a hatályos jogszabályok végrehajtása jelentős mérlegelési lehetőséget biztosít az adatkezelők számára, indokolt, hogy a fővárosi önkormányzat az átláthatóságot elősegítő garanciális szabályokat saját hatáskörben, rendeleti úton is megerősítse.
A szabályozás – a többi között – előírja a hárommillió forintot elérő vagy meghaladó értékű szerződések esetén azok közzétételét, rendelkezik a Fővárosi Közgyűlés közösségi médiában történő hirdetéseinek átláthatóbbá tételéről, valamint a tanácsnoki beszámolók esetén az eddigi – a következő évi beszámoló közzétételég, de legfeljebb egy évig tartó – megőrzési időt a közzétételt követő tíz évre emeli fel.
A hatásvizsgálat szerint a szabályozás a fővárosi önkormányzat, a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a fővárosi intézmények számára informatikai korszerűsítési és szervezési feladatokat jelent. A Főpolgármesteri Hivatalban a rendelet hatályba lépése esetén az informatikai fejlesztések körülbelül 2–5 millió forintot igényelnek.
Az intézmények egy részénél a rendelettel bevezetni kívánt szabályozás plusz erőforrásigényt nem jelent.
Más intézmények ugyanakkor jelezték, hogy többleterőforrás-igény jelentkezik náluk, mert például szerződésnyilvántartó rendszert kell beszerezniük, esetleg nincs az intézménynek honlapja, vagy ezek további fejlesztése szükséges, illetve új munkavállalókat szükséges felvenni – írták.
A képviselők megszavazták a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának javaslatára a fővárosi önkormányzat, a közvetlen és közvetett tulajdonában álló gazdasági társaságok pénzügyi átvilágítását. A testület így felkérte Karácsony Gergelyt, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a „Big Four” könyvelőtársaságok egyike átvilágítás végezzen. Továbbá felkérték a főpolgármester arra is, hogy soron kívül intézkedjen a BKV Zrt. teljes működését átfogó belső ellenőrző vizsgálat elrendeléséről.
Baranyi Krisztina (MKKP), IX. kerületi főpolgármester javaslatára a képviselők felkérték Karácsony Gergelyt, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a BKV Zrt. reklámfelületeinek hasznosítását a Főpolgármesteri Hivatal vagy valamely, a főváros kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság végezze.
A közgyűlés jóváhagyta a főváros, valamint a II. és a XII. kerület között a Városmajor megújításáról kötendő együttműködési megállapodást. A két kerület 20-20 millió forintot kíván felajánlani a célra, illetve olyan adománygyűjtést kívánnak szervezni, amely többletforrásokat jelent a Városmajor kiemelt fenntartására és fejlesztésére. A főváros a BKM közszolgáltatási szerződésén keresztül legalább évi 35 millió forint ráfordítást vállal.
A képviselők az ülésen támogatták a Radó Dezső Terv felülvizsgálatát, a 2029-ig szóló Fővárosi Idősügyi Stratégiát.
A testület nem fogadta el több fővárosi cég – köztük a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV – múlt évről szóló beszámolóját. A közgyűlés úgy döntött, részt vesz a Magyar Életmód Orvostani Társaság Mozgás receptre egészségfejlesztési kezdeményezéséhez, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának javítása a testmozgás rendszeres alkalmazásával.
Béres András (Párbeszéd-Zöldek) javaslatára a képviselők arról is döntöttek, hogy Karácsony Gergely éljen felterjesztési jogával és kezdeményezze a jogszabályok megváltoztatását, hogy a kerületek is élhessenek kifogással a területi tervtanács véleményével szemben, és valóban a helyi közösségek érdekeit szolgáló tervtanácsi működés jöhessen létre. A zárt ülést követően Balogh Balázs (Tisza Párt) a Kollár Kingával szemben indított összeférhetetlenségi eljárás eredményről az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: Kollár Kinga „holnap is képviselő lesz”.
Az ülés kezdetén a Fidelitas aktivistái olyan szórólapokat osztogattak, amelyeken arról írtak, hogy a Tisza Pártot, annak elnökét Magyar Péter és Tseber Rolandot az a cél köti össze, hogy külföldi érdekek mentén gyengítsék Magyarországot. „Ne engedjük, hogy Magyarországot újra eladják – most ukrán módszerekkel! Magyar Péter nem a magyar embereket szolgálja, hanem valaki mást” – írták.
Kiemelt kép: A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városháza dísztermében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











