Függetlenként méretteti meg magát a Momentum volt szegedi elnöke a 2026-os választáson

| Szerző: Kaiser László
Halász Noémi, a Momentum Mozgalom korábbi szegedi elnöke függetlenként kíván indulni a 2026-os országgyűlési választáson Csongrád-Csanád megye 2-es számú választókerületében – derült ki a politikus közösségi oldalán közzétett bejelentéséből.

A kutatóként dolgozó Halász Noémi szerint fontos, hogy a választók maguk dönthessenek arról, ki legyen a kormánypárti jelölt kihívója. Mint írja, az előtte álló időszak célja, hogy megtalálják „a legalkalmasabb jelöltet”, és ehhez ő is hozzá kíván járulni.

„A mi vidékünk, a mi döntésünk”

– ezzel a szlogennel jelentette be indulását, hozzátéve, hogy az elmúlt hetek közéleti történései után sokan keresték őt meg, így fontosnak tartotta, hogy nyilvánosságra hozza szándékait.

A politikus azt írja: „Pártszimpátiámtól függetlenül soha nem a pártpolitikai célokat szolgáltam, hanem mindig a térség kérdései, problémái jelentették a prioritást számomra.” Bejelentésében azt is jelezte, hogy szakítani kíván a pártpolitikai kötöttségekkel: „Éppen ezért szeretném függetleníteni magam a pártpolitikától, a nagypolitika éppen aktuális viharaitól, létező vagy nem létező testrészméregetésektől és a füstös szobákban meghozott döntésektől. A független indulásom bejelentése természetesen azt is jelenti, hogy a pártpolitikai tisztségemről is lemondok, így nem vagyok többé a Momentum helyi elnöke sem.”

Saját megfogalmazása szerint földtudományi kutatóként „teljes szakmai hozzáértéssel” kívánja képviselni a választókerület lakóit, amennyiben bizalmat kap.

Úgy véli, a választópolgároknak kell eldönteniük, ki legyen a kormányoldal kihívója: „Egy jelölt kell a végén, ez nem kérdés” – fogalmazott, és hozzátette: „szóljon az előttünk álló egy év a legalkalmasabb jelölt megtalálásáról”.

Kijelentette: döntésében szerepet játszott az is, hogy – állítása szerint – politikai támadások célpontjává vált. „Az Önök kérése és biztatása mellett az is megerősítette a döntésemet, hogy a Fidesz fél tőlem, Mihálffy Béla pedig menekül előlem. Naponta kapok fenyegetéseket, naponta árasztanak el trollokkal, rendszeresen ír rólam a fideszes propaganda. Jobban támadnak, mint a térség politikusai közül bárkit. Próbálják elérni, hogy megtörjek, és magam adjam fel. Gusztustalan egy év vár ránk, gusztustalan lejáratókampányok, támadások várnak ránk” – írta bejegyzésében.

A döntés azt követően született meg, hogy kiderült: a Momentum jó eséllyel nem indul a 2026-os választáson. A csongrádi-csanádi 2-es választókerületben jelenleg a Fidesz–KDNP színeiben induló Mihálffy Béla a kormánypártok hivatalos jelöltje.

Kiemelt kép: Halász Noémi/Facebook

Ajánljuk még