Mint arról a hirado.hu is beszámolt, a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben, de a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP támogatásával megválasztott városvezető még tavaly augusztus 14-én került előzetes letartóztatásba, mégpedig korrupciós és vesztegetési ügyek gyanúja miatt. A százmilliósra tehető vesztegetési ügybe Kiss László szocialista polgármester már belebukott. Czeglédy Gergő kezén szintén tavaly nyáron kattant a bilincs. A szocialista politikus azonban múlt év októberében nem csak a városvezetői megbízatásáról, de a képviselői mandátumáról is lemondott, helyére a III. kerületi polgárok a fideszes Malinás Sándort választották a 6-os számú egyéni választókörzet képviselőjének.
Kiss László azonban a börtönben is megtartotta polgármesteri állását, ráadásul még a fizetését is felvette, amely a járadékokkal együtt havi hárommillió forintra rúg.
Sára Botond, Budapest főispánja ezért január elején törvényességi felhívást küldött a harmadik kerületi képviselő-testületnek, melyben leírta, hogy a polgármester a letartóztatása miatt nem tudja ellátni a városvezetői pozícióját, ezért pedig nem jár a fizetés. A levelet azonban az önkormányzat baloldali többségű képviselő-testülete lesöpörte az asztalról.
Puskás Péter, a kerületi Fidesz-frakció vezetője a hirado.hu kérdésére elmondta: Óbuda megbénult, tavaly nyár óta senki sem vezeti. Kijelentette: „Mindez a baloldali többség bűne, amit Óbuda és Békásmegyer lakosai ellen tavaly augusztus óta folytatólagosan követnek el. Éppen ezért a kerületi Fidesz Kiss László lemondását és rendkívüli választások kiírását követeli.” Mint fogalmazott: „Új választást kell kiírni Óbudán, hogy végre olyan emberek kezébe kerüljön a kerület sorsa, akik az itt élőkért akarnak dolgozni, s nem a saját zsebüket tömködik” – mondta a hirado.hu-nak Puskás Péter.
Kapcsolódó tartalom
Hasonló véleményen van Lehoczki Ádám, a fővárosi közgyűlés fideszes képviselője. Szerinte azzal, hogy Kiss Lászlót kiengedték az előzetes letartóztatásból, még nem zárult le a büntetőeljárás, amelyet továbbra is 18 gyanúsított ellen folytatnak. Mint fogalmazott: „Kiss Lászlót továbbra is súlyos korrupciós vádak terhelik, mindössze annyi történt, hogy szabadlábon védekezhet.” A fővárosi képviselő szerint Óbudán évek óta egy olyan bűnhálózat működött, amely az óbudai emberek érdekei elé helyezte a saját érdekeit, és pénzszivattyúként tekintett az óbudai önkormányzatra. Hozzátette: Kiss László elárulta a választóit, hiszen az óbudai emberek 2019-ben nem erre szavaztak.
Kiemelt kép: Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), a III. kerület polgármestere felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2024. március 27-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)











