Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése kimondja: „Magyarország független, demokratikus jogállam.” Ebből fakadóan az állam kötelessége a szuverenitás megvédése, ideértve az információs szuverenitást is.

A törvényjavaslat nem különböztet meg NGO-t, sajtóterméket vagy más entitást – mindenki esetében ugyanazt az alapelvet érvényesíti: ha valaki közéleti diskurzusra kíván hatást gyakorolni, legyen világos, kinek a pénzéből teszi ezt. Az átláthatóság azok érdeke, akik jogszerűen, tiszta forrásokból működnek. Akinek nincs takargatnivalója, annak nincs oka aggódni. A javaslat által előírt regisztráció és nyilvánosságtétel nem érinti a szervezetek működését, csupán a társadalmi bizalom erősítését szolgálja.

A jelenlegi geopolitikai és biztonságpolitikai környezetben nem elhanyagolható, hogy egyes kommunikációs kampányok valós nemzetbiztonsági kockázatot is hordozhatnak. Ha például egy szervezet – akár tudatosan, akár közvetve – külföldi titkosszolgálatok kommunikációját közvetíti, akkor az állampolgároknak joguk van tudni, ki áll a háttérben. E tekintetben a szabályozás nem a tartalmat, hanem a háttér-finanszírozást vizsgálja.

Az átláthatóság tehát nem büntetés, hanem közérdek. Olyan alapelv, amely egyensúlyt teremt a véleményszabadság és a demokratikus elszámoltathatóság között.

A Századvég friss felmérése a közvélemény túlnyomó része elutasító a külföldről befolyásszerzési kísérletekkel: a megkérdezettek 62%-a kifejezetten negatívan ítéli meg a külföldről fizetett politikai szervezeteket és aktivistákat, míg csupán 24 százalék tekint rájuk kedvező szemmel. Hasonló a helyzet a külföldről támogatott médiumok és újságírók megítélésében is: a válaszadók 57 százaléka bizalmatlan irányukban, míg mindössze 30 százalék formált róluk kedvező véleményt. Ezek az adatok alátámasztják, hogy a társadalom jelentős része egyetért a törvényjavaslat céljaival, és támogatja a szuverenitás védelmét szolgáló intézkedéseket.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke Lánczi Tamás tényszerűen állítja, hogy az érintett jogszabály dogmatikai és gyakorlati hátteret az Egyesült Államokban helyes keresnünk, mint ahogy azon kijelentése is vitathatatlan, hogy aki nem titkol semmit, annak nincs oka félni.

Ez utóbbi például teljes mértékben összhangban áll az Európai Unió alapelvével, amely az átláthatóságot, a nyilvános párbeszédet és a civil szervezetek elszámoltathatóságát írja elő.

Az EUSZ 11. cikk (2) egyértelműen kimondja, hogy „az intézmények az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tartanak fenn.” Ez nemcsak a kommunikációra, hanem a finanszírozásra, tevékenységre és a döntéshozatal befolyásolására is vonatkozik.

Az átláthatóság követelménye pedig nem öncélú, hanem a demokratikus részvétel és a közbizalom erősítését szolgálja – ahogy az EUSZ 11. cikk (1)–(3) bekezdései is rögzítik: a polgároknak és a szervezeteknek lehetőségük van véleményt nyilvánítani, de ez feltételezi, hogy látható és nyilvános módon vesznek részt a közéletben. Ezért az, hogy a politikai vagy közéleti célú tevékenységet végző szervezeteknek – különösen külföldi finanszírozás esetén – nyilvánosságra kell hozniuk forrásaikat, nemcsak magyar, hanem európai uniós jogelvekkel is teljes mértékben összhangban van.

A FARA-törvényt az Egyesült Államokban 1938-ban fogadták el, eredetileg az akkori Németország propagandatevékenysége ellen. A törvény regisztrációra kötelezi azokat a személyeket és szervezeteket, akik külföldi hatalom megbízásából vagy finanszírozásával politikai vagy propagandatevékenységet folytatnak az USA területén. A törvény szerint a külföldi ügynököknek regisztrálniuk kell magukat, rendszeres jelentéseket kell készíteniük, minden anyagukat „külföldi ügynök” megjelöléssel kell ellátniuk.

A magyar szabályozás ehhez képest enyhébb. A magyar nem használja a „külföldi ügynök” kifejezést, és nem ír elő megbélyegző regisztrációs kötelezettséget a szervezeteknek.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálhatja a külföldi befolyásgyakorlás gyanúját. A kormány „jegyzékre teheti” az érintett szervezeteket, illetve retorziós intézkedéseket vezethet be, de formálisan nem bélyegzi meg őket úgy, mint a FARA.

Zárójelben megjegyzendő, hogy az orosz „külföldi ügynöktörvény” (2012 óta hatályos) sokkal tágabb definícióval dolgozik. Bárki lehet külföldi ügynök, aki külföldről támogatást kap és „politikai tevékenységet” végez, Kötelező az „idegen ügynök” megjelölés minden megjelenésnél, A törvényt politikai ellenfelek elhallgattatására is használják.

A magyar törvény ugyanakkor nem tartalmaz automatikus megbélyegzést, nem követeli meg a „külföldi ügynök” feliratot, a nyilvánosságon keresztül kívánja biztosítani az átláthatóságot.

A magyar törvényjavaslat valóban szerkezetében és céljaiban inkább a FARA-hoz hasonlít, mint az orosz modellhez. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a gyakorlati alkalmazás és politikai környezet döntő szerepet játszik abban, hogy a törvény mennyire lesz „szofisztikált” vagy „megbélyegző”.

Nem hazánk az egyetlen, aki fellép a külföldi befolyásszerzéssel szemben, ugyanis például Finnország 2024. január 1-jén vezette be az Átláthatósági Nyilvántartást (Avoimuusrekisteri), amely kötelezővé teszi minden olyan szervezet számára, amely hosszú távú és rendszeres lobbi tevékenységet folytat a Parlament vagy a minisztériumok felé, hogy regisztrálja magát. A nyilvántartás célja a döntéshozatal átláthatóságának javítása, a nem megfelelő befolyásolás elleni küzdelem és az állampolgárok bizalmának erősítése a központi kormányzat és a demokrácia iránt. A regisztrált szervezeteknek évente kétszer kell jelentést tenniük a lobbi tevékenységükről, és 2025-től kezdődően pénzügyi információkat is be kell nyújtaniuk a lobbi tevékenységükhöz kapcsolódóan.

Kiemelt kép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)