Kocsis Máté szerint nyilvánvaló, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

| Szerző: Kiszler Ferenc
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Mint fogalmazott, „csak ő tudja megmondani, miért tette”. Hozzátette, a szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben.
Kocsis Máté pénteken a közösségi oldalán azt írta: „Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.” A Fidesz frakcióvezetője sorra is vette, mitől vált ez nyilván valóvá.
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, amelyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök – aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt – a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a „Slava Ukraini” (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta.

Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok,

így fogalmazott: „hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk” – emlékeztetett Kocsis Máté, aki felidézte azt is, hogy a Tisza Párt elnöke (ugyancsak tegnap) rátámadt a haderőfejlesztésre, számonkérve a honvédelmi minisztert, és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt.

Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széles körű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen.

„Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?” – teszi fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője, és így fejezi be a posztját: „Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra. Csak ő tudja megmondani, miért tette. A szabad Magyarország történetében azonban példátlan, hogy egy magyar politikai párt vezetői részt vesznek egy másik ország titkosszolgálati műveleteiben. Minden eszközzel meg fogjuk védeni a hazánkat! Dicsőség Magyarországnak!”

Kiemelt kép: Kocsis Máté (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még