„Május 2-án, közép-európai idő szerint 14:58-kor (12:58 UTC) egy 7.4-es magnitúdójú földrengés pattant ki a Drake-szoros térségében, 219 km-re délre az argentin Ushuaiától. A rengés mindössze 10 km mélyen pattant ki a kezdeti becslések alapján, ami sekély földrengésnek számít – ilyen esetekben fokozott a felszíni hatások és a cunamiképződés esélye. A főrengést már többek között egy 5,6-os, 5,4-es, és egy 5,7-es utórengés is követte” – írták a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium bejegyzésében arról a pénteki földrengésről, amelyről itt is beszámoltunk.
Kapcsolódó tartalom
A Facebook-posztban felhívták a figyelmet arra, hogy a térségben több földlemez is megtalálható, amelyek „bonyolult kölcsönhatásban vannak egymással” „A térség földkéregmozgásai ritkán kerülnek reflektorfénybe, de mostani aktivitása jól mutatja, hogy a világ legtávolabbi zónái is kritikus szerepet játszanak a globális lemeztektonikai rendszer működésében. Érdekességképp, a világ valaha regisztrált legnagyobb földrengése is ebben a régióban történt, innen északra, 1960. május 22-én Chilében, M 9.5-ös magnitúdóval. Ez az esemény a Dél-amerikai- és Nazca-lemezek közötti szubdukciós zónához kötődik, és globális cunamit váltott ki”– fogalmaztak.
Ezt követően írtak arról a posztjukban, hogy még a hazai mérőműszerek is észlelték a rengést.
„Habár a mostani földrengés több mint 14 000 km-re történt Magyarországtól, a hazai szeizmológiai hálózat is rögzítette az eseményt.”
– írták a bejegyzésben.
Kiemelt kép: Facebook/Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.











