Mint írtuk, Hadházy Ákos hetedik alkalommal szervezett tüntetést Budapesten a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért. A hatóságok nem engedélyezték az Erzsébet híd elfoglalását, így a csütörtöki demonstrációt a Kossuth Lajos téren tartották.
A rendezvény végén a tüntetők egy csoportja Tompos Márton, a Momentum Mozgalom elnökének felhívására a Karmelita kolostorhoz indult a Lánchídon át. A rendőrség szerint a demonstrálók jogellenes gyűlésbe kezdtek, ugyanis vonulásukkal akadályozták a forgalmat. A hatóságok a közlekedés biztonságára való tekintettel lezárták a Lánchidat, majd 19 óra után ismét megnyitották.
A rendőrök összesen 110 embert igazoltattak. Közülük négy ember ellen pirotechnikai szabályok megsértése, egy fő ellen a gyülekezési joggal való visszaélés miatt tettek feljelentést. Egy ember nem volt hajlandó igazolni magát, így őt is előállították. Két esetben rosszullét miatt kellett rendőri segítséget nyújtani – számolt be róla a police.hu.
A tüntetés résztvevői között egy sikkasztás miatt körözött embert is elfogtak a rendőrök.
A hatóságok hangsúlyozzák, hogy továbbra is biztosítják a békés gyülekezés jogát, de figyelembe veszik a közlekedők érdekeit is, és minden esetben a törvényeknek megfelelően járnak el.
Mindeközben Hadházy Ákos egy újabb budapesti demonstráció időpontját jelentette be. A független országgyűlési képviselő közölte, hogy jövő kedden a Ferenciek terénél tüntetnek, amit a rendőrség is engedélyezett. A tiltakozás Facebook-eseményéből az is kiderült, hogy ezúttal az Erzsébet-hídra vezető utat tervezik lezárni, ami szintén a közlekedés akadályozásához vezethet.
A kiemelt kép illusztráció.











