Újabb átalakításra készül a magyar egészségügyben a kormány

| Szerző: Blazsek Olivér
Egy friss rendelettervezet szerint a Belügyminisztérium egészségügyi szolgáltatók szakmai igényeit kielégítő, központosított fogyóanyag beszerzési szabályozásának átalakítására készülhet a kormány – írja a 24.hu. A kormányrendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép majd hatályba.

A portál szerint a kormány oldalán olvasható rendelettervezetben a következő indokokat hozza fel a módosítás mellett:

  • Az egészségügyi ellátórendszer működésekor az egyik meghatározó tényező a betegellátáshoz szükséges fogyóeszközök rendelkezésre állása.
  • Az állami egészségügyi intézményeknél ezen eszközök biztosítása érdekében fokozatos kiterjesztéssel a fenntartó általi központi készletgazdálkodás bevezetése indokolt.
  • A központi készletgazdálkodás elősegíti a méretgazdaságosságból eredő előnyök kiaknázását, a fenntartónak pedig nyomon követhetőbbé, összehasonlíthatóvá teszi a különböző intézmények eszközfelhasználásait.

A jövőben az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) lenne az egészségügyi intézmények fogyóeszköz-készletét is működtetése – írták. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép majd hatályba.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még